Egy jelentés szerint már két önjáró Teslát is kiszúrtak az autópályán, miután a sofőrje meghalt a kormánynál
Mindkét autó szerencsére állt a forgalmi sávban az ütközés előtt.
Mindkét autó szerencsére állt a forgalmi sávban az ütközés előtt.
"Nem én vezettem" - mondta a Tesla sofőrje a rendőröknek abban a reményben (?), hogy majd Elon Musk fizeti a büntetést?
A texasi tragédia miatt pert indított az áldozat családja, de természetesen Elon Musk nem ért velük egyet.
A Full Self-Driving szolgáltatás egyszeri vásárlási lehetősége megszűnik, rövidesen már csak havidíjért érhetik el a Tesla-tulajdonosok.
A cégvezér egy másik nagy mérföldkővel kötné össze a rég ígérgetett Full Self-Driving rendszer elindulását.
A régebbi modellek tulajdonosainak csak álom maradhat a Full Self-Driving, vagyis a teljes önvezetés.
Néhány tulajdonos már tavaly ősszel kifizette a vezetéstámogató rendszer teljes árát.
Videón látható, hogyan tanácstalanodik el az FSD a vasúti átjáró utáni stoptábla láttán.
Pletykák szerint Elon Musk az "olcsó Tesla" koncepcióját áldozná be az idei megjelenés érdekében.
Lassan egy éve hallgat Elon Musk vállalata, holott korábban minden negyedév végén adott ki jelentést.
Mindkét high tech megjelenésű autó a Cybertruckra hajaz.
A brand autopilot funkciója ellen folyó hatósági vizsgálatban újabb hajmeresztő videó látott napvilágot.
Az FSD-mód potenciálisan baleseteket okozhat.
Az autógyártó így próbálja visszaszorítani az önvezető funkciókkal visszaélő autósokat.
Az autó tulajdonosa a szoftvert okolja a balesetért.
Az önvezetéssel kapcsolatban tett kijelentései miatt marasztalták el Elon Musk cégét.
Szerencsére csak egy teszt során, ami felhívja a figyelmet az önvezető rendszerek hibáira.
Idén már két hasonló eset történt, amelyért feltehetően a radar hiánya a felelős.
Egyelőre csak egy teóriáról van szó, ami magyarázhatja a tragikus következménnyel járó baleseteket.
A Tesla vezetőtámogató rendszerének működésében észlelt problémákat a német közlekedési hatóság.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)