A Denuvo beperelte a crackert, aki sorra töri fel a DRM által védett játékokat
A cég 26 játék védelmének megkerülését kéri számon Voices38-on, akit ez különösebben nem izgat és szerinte minden megy tovább a megszokott módon.
A cég 26 játék védelmének megkerülését kéri számon Voices38-on, akit ez különösebben nem izgat és szerinte minden megy tovább a megszokott módon.
Ugyanaz a cracker áll mögötte, aki az Assassin's Creed Black Flag Resyncedet és a Mortal Kombat 1-et is feltörte.
GrammaCrackers még ezt is derűsen kezelte.
Nyolc éven át szállították játékok kalózverzióit, most befejezik tevékenységüket.
A crackerek nem bírnak magukkal, offline játszhatóvá tették a Diablo 2 remaster alfa változatát.
A GameStar Hype ebben a formájában a mostani adás után egy rövid pihenőre megy, de nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy később még izgalmasabb tartalommal folytathassuk majd a sorozatot.
Az EMPRESS néven dolgozó illető csak úgy tudja folytatni a munkát, ha azért pénzt kap.
Alig néhány órával azután, hogy megjelent a játék, a crackerek máris szállították a megoldást.
A japán kiadó Kínában perelte be az egyik leghíresebb crackercsapatot, akiket komoly kártérítés kifizetésére kötelezett a bíróság.
Az egykor feltörhetetlennek hitt szoftver ma már csak ujjgyakorlat a crackereknek, így a Denuvo több kárt csinál, mint hasznot. Erről is beszélgetünk a legújabb Hype-ban.
Az egykor feltörhetetlennek tűnő védelem ma már jobb esetben is csak ujjgyakorlat a crackereknek.
A Rime feltöréséért felelős cracker szerint a Denuvót kell okolni az arcpirítóan hosszú töltési időért.
Úgy látszik az idő múlásával a crackerek egyre jobban kiismerik az egykor feltörhetetlennek tartott védelmet.
Bejelentették a DOOM megjelenési dátumát, az egyik legnagyobb cracker csapat feladta a harcot, az Electronic Arts pedig egy olyan játékot adott ingyen, amire már kevesen fintorogtak.
Az egyik legnagyobb cracker csapat úgy döntött, hogy felhagynak a játékok törésével, és inkább más irányba fordítják a figyelmüket.
Panaszkodnak az egyik legnagyobb cracker csapat tagjai, hogy a Denuvo megoldása miatt túl nehéz lett feltörni a játékokat. Ha még tovább fejlődik, lehet, hogy teljesen megszűnik a warez.
Elképzelhető, hogy újabb Anonymous akcióról van szó, melyhez külön videó is készült.
Hiába köszönt le a LulzSec, a hatóságok továbbra is a nyomukban vannak.
Az illetékes szervek még nem erősítették meg, hogy az őrizetben lévő személynek kapcsolata van a hacker csoporttal, de többen erre következtetnek.
Az értelmetlen támadások napjait, heteit, hónapjait éljük. Most éppen a SEGA nyilatkozatát olvashattuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)