Hirdetés

Felhagy működésével a CODEX crackercsapat

|

Nyolc éven át szállították játékok kalózverzióit, most befejezik tevékenységüket.

Hirdetés

Bár a korai, jelentős leárazások, illetve a Game Pass segítettek a kalózkodás visszaszorításában, még mindig sokan döntenek úgy, hogy vásárlás helyett (vagy előtt) inkább a játékok feltört változatával tesznek egy próbát. Ők az utóbbi években a CODEX csapatában bízhattak, akik a legkeményebb védelmi rendszereken is át tudtak hatolni, előbb-utóbb a Denuvo is elhullott nekik köszönhetően.

2014 óta voltak aktívak, több mint 7000 tartalmat töltöttek fel, köztük a Kingdom Come: Deliverance egyébként védelem nélkül megjelent, PC-s változatát - az ehhez csatolt NFO fájlt a fejlesztők kinyomtatták és bekeretezték.

Hirdetés

TorrentFreak most arról számolt be, hogy felhagy tevékenységével. A The Sims 4 My Wedding Stories kiegészítőjének NFO-jához fűzött közlemény alapján nem letartóztatások vagy belső viszály vezetett a CODEX végéhez, pusztán annyi történt, hogy a RELOADED eltűnése után nem volt vetélytársuk, ezért elveszett az izgalom, a nevet használó új csapat pedig nem volt méltó elődjéhez. Mivel elérték céljukat, és a kalóz-szcéna legjobbjává váltak, úgy érezték, itt az idő a visszavonulásra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A továbbiakban tehát maradnak a legális opciók (ingyenes hétvégék, Game Pass, leárazások, kipróbálás utáni pénzvisszatérítés a Steamen stb), amíg nem lesznek újabb tehetséges crackerek. Nem olyan nagy kár ez.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)