Túl lassan és túl drágán készülnek az Avatar-filmek, James Cameron ezen változtatna
Ha egymás mellé tesszük az első három film számait, világossá válik, hogy nem is maradt más választása.
Ha egymás mellé tesszük az első három film számait, világossá válik, hogy nem is maradt más választása.
Korábban több ízben is eléggé lemondónak tűnt, most viszont valami megváltozott.
Továbbra sem biztos benne, hogy eleget hoz a konyhára a harmadik rész.
Vannak ötletei arra is, hogy mesélné el a történet hátralévő részét ebben az esetben.
Csak extrém esetben adná át másnak a rendezői széket.
James Cameron emellett beszélt arról is, hogy miben lesz más az Avatar 3, mint A víz útja.
A Varang karakterét megformáló színésznő személyén túl az Avatar 4-gyel és az Avatar 5-tel kapcsolatban is kiderült pár részlet.
Annak érdekében, hogy elkerüljék a "Stranger Things-effektust".
James Cameron elárulta, mit kell teljesítenie az Avatar: A víz útjának ahhoz, hogy a stúdió sikerként tekintsen rá. Nem lesz egyszerű.
Még az Avatar 2-t sem mutatták be a mozik, de a rendező már a széria jövőjével foglalkozik.
Lehet, hogy kiszivárgott az Avatar 2, 3, 4 és 5 alcíme.
Több évnyi csúszás és halogatás után most végre úgy tűnik, valóban kiderült, mikor érkeznek a további Avatar filmek.
Nem mostanában fog megjelenni a nagy sikerű Avatar folytatása, de cserébe James Cameron elárult pár részletet róla. Hogy várhassuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)