Alig néhány nap múlva, egészen pontosan augusztus 1-étől beindul az Aquanox: Revelation hivatalos oldala is. Ezt, egy portal site oldja majd meg, ahol megismerkedhettek az újdonságokkal! Addig itt, egy kis visszamálálást szemlélhettek meg...
Na nem, mintha eddig nem tudtuk volna (hiszen az idei E3-on már be is mutatták), de a mai napon megérkezett a hivatalos bejelentés, mely szerint készülget már az Aquanox következő része, a Revelation. A teljes bejelentést itt olvashatjátok meg... :D
A következő játékokkal bővült egyre jobban terebélyesedő E3 listánk:
Három bejelentéssel szolgált a mai napon nekünk a JoWood. Megkezdték az Aquanox hivatalos kiegészítőjének, a Revelation-nek a fejlesztését, mely előreláthatólag 2002. telén fog megjelenni és rengeteg új kalanddal fog szolgálni a csodás víz alatti világban. Ezen kívül bejelentették a SÖLDNER: Secret Wars névre keresztelt akciójátékukat, melyről egyelőre csak annyit tudunk, hogy valamikor 2003-ban készül el. És végül de nem utolsósorban átkeresztelték az eddig C.O.N.S.E.A.L. névre hallgató projectjüket K-Hawk: Survival Instinct-re.
Amint láthatjátok, némileg megújulva tértünk vissza a mindennapi életbe. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy újra üzemel az FTP szerverünk! Máris több, mint 1GB letöltendő anyag vár rátok! Íme egy szerényebbik fajta lista, a ma feltöltött dolgokról (sajnos a régebbi dolgokat nem áll módunkban pótolni - a cheat + trainer részleget valószínűleg vissza tudjuk állítani, de ehhez kell még egy kis idő!): [Demo]:
A Computer and Video Games honlapon bejelentették, hogy a Massive Development már dolgozik a néhány hete megjelent Aquanox című tenger alatti akciójáték folytatásán. Még nem lehet róla sokat tudni, ám az biztos, hogy a második részt nem a Fishtank, hanem a JoWood fogja piacra dobni!
Ismét megjelent három javítás, ezeket tőlünk tudjátok letölteni, ha szükségetek lenne valamelyikre...
A Fishtank Interactive kiadta tegnap elkészült tenger alatti akciójátékának kipróbálható demó verzióját. Ez mostanság kúszott fel a szerverünkre, így mostmár tőlünk is leránthatod. Mérete 63,7MB.
A Fishtank Interactive bejelentette, hogy elkészült az AquaNox című játék angol verziója is, is ennek köszönhetően néhány napon belül a boltokban lesz...Addigis belekukkanthattok ebbe a hivatalos honlapján!
A Fishtank Games bejelentette, hogy mely játékait, pontosan mikor szándékozik piacra dobni. A lenti listában valószínűleg mindenki megtalálja majd a kedvencét. Kiemelendő ezek közül a S.W.I.N.E., ami egy hazai fejlesztésű stratégiai remekmű!
A mai felhozatal sokkal bíztatóbb, mint a tegnapi...Vigyázó szemetek ezúttal az EVE-re vessétek!
A hivatalos jelentések szerint, az AquaNox című tenger alatti akciójátéknak egyelőre csak a német nyelvű verziója készült el. Még néhány hetet várniuk kell azoknak, akik az angol verziót favorizálják...
A Fishtank és a Massive bejelentette, hogy a GeForce3-mas kártyákkal egy időben debütált tenger alatti akciójátékuk teljesen elkészült, és néhány héten belül megjelenik a boltok polcain. Ha meg akarsz ismerkedni ezzel, látogass el a hivatalos honlapra, vagyis ide.
A GameSurf honlapról letölthető egy újabb bemutató animáció, a hamarosan megjelenő AquaNox című tenger alatti akciójátékból. Amennyiben meg akarod ezt tekinteni, látogass el erre az oldalra.
A Massive Entertainment bejelentette, hogy már majdnem teljesen elkészültek GeForce3-ra optimalizált tenger alatti akciójátékukkal, az AquaNox-szal. A pontos megjelenésről még semmit sem lehet tudni, de azért e havi lapunkban részletes bemutatót olvashatsz a játékról!
A GamesWeb honlapról letölthető egy újabb animáció, a Massive Developments hamarosan megjelenő víz alatti akciójátékából, az AquaNox-ból. Ha érdekel, látogass el ide (két méretben is megtalálható az animáció - 62MB és 27MB).
Ismét rengeteg érdekesség jutott, nagyon sokféle stílusban...amint láthatjátok.
A tegnapi ömleny valószínűleg egy darabig nem fogjukmegdönteni, de azért megpróbáljuk hozni a "szintet". Mára is jutott azért néhány érdekesség...
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)