Lehet fikázni az Epicet, de az a helyzet, hogy nélkülük nem lenne Alan Wake 2
Az első sorban állok, amikor hőbörögni kell az Epic képmutatása miatt, de azért lássuk ennek az árnyalatait is.
Az első sorban állok, amikor hőbörögni kell az Epic képmutatása miatt, de azért lássuk ennek az árnyalatait is.
Összeszedtünk 10 olyan játékot, amit érdemes újra elővenni a halloweeni időszakban.
Összeállításunkban a horror legkülönbözőbb zsánereiből válogattunk, hogy idén se maradjatok borzongás nélkül.
Az Epic Games Store rémisztően jó halloweeni akciót indított, amelyben számos nagy cím (köztük az Alan Wake 2, a Silent Hill 2 Remake és a The Witcher 3) jelentős kedvezménnyel szerezhető meg.
A hithű Sony-pónik ingyenesen kapják meg az Alan Wake 2-t is!
Doug Cockle arról is mesélt, hogy kinek köszönhetően kapott szerepet a Baldur's Gate 3-ban, és hogy az Alan Wake 2-ben meztelenül kellett játszania.
Az Alan Wake 2 stúdiója egy teljesen új műfajjal próbálkozik, de látszólag gond nélkül kezelik a kihívást.
Ehhez egy jelentős mérföldkövet is el kellett érnie eladások tekintetében a Remedy túlélőhorrorjának.
Ráadásul a Microsoft ajánlata most nem csak a Game Pass-előfizetőknek szól, legalábbis részben.
A Remedy csodája nem csak hogy le van akciózva, de ha a zöld csapatnál veszed meg, akkor egy teljes extra kalandot kapsz mellé.
Többek között a Black Myth: Wukong, a Silent Hill, az Alone in the Dark és a Legacy of Kain rajongói is örülni fognak.
Egészen más élményre számíthatnak majd a játékosok.
A DLC-knek és a fizikai kiadásoknak hála azonban remélhetőleg idáig is eljutunk majd.
Búcsúzik az Alan Wake rajongóitól, de már a Control híveit is üdvözli a Remedy ezzel a DLC-vel.
Szerencsére azóta már feltöltötték a YouTube-ra, így ti is simán megnézhetitek.
A Naughty Dog és a Remedy részletezték, hogy mire lesznek képesek a játékaik a Sony legújabb konzolján.
Olyan opciókkal gyarapodik Alan Wake és Saga Anderson közös kalandja, amelyek révén az ijedősebb vagy ügyetlenebb játékosoknak is sikerélmény lehet részük.
A Xbox Partner Preview a Microsoft partnereire fog koncentrálni, így mindenkinek érdemes lesz majd odafigyelnie.
Akit érdekel a Still Wakes the Deep és a The Case of the Golden Idol, vagy magyarul is kipróbálná a Syberia 2-t, annak érdemes rálesnie a legújabb felhozatalra.
A Night Springs startja némileg meglepő volt, de a további tartalmakra már most felkészülhetünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)