KRITIKA: Tulsa királya 4. évad – A király meztelen és jól megöregedett, de azért még szerethető
Tulsának továbbra is csak egy királya van, viszont a kor már nem olyan kegyes hozzá.
Tulsának továbbra is csak egy királya van, viszont a kor már nem olyan kegyes hozzá.
A végleges HBM4- és NVLink-értékek elmaradnak a korábbi céloktól.
A korábbi 110 fős csapat helyett már csak 15-16-an dolgoznak a játékon.
Mostantól a Gemini felületén is megnyithatók és módosíthatók a generált fájlok, nem kell extra köröket futni apró javításokért.
A Modern Warfare 4 kampánya nagyot lépett előre, a DMZ viszont mellément.
Avi Lewis szerint az államnak kellene segítenie a fejlesztőket, hogy visszavásárolhassák a legendás stúdiót.
Az ukrán védelmi minisztérium szerint már 400 km/óra felett is stabil a Starlink és a Starshield kapcsolata, ami fontos előrelépés a korábbi korlátozások után.
Az Activision az előrendelők számára elérhetővé tett kampánnyal akaratlanul is megkönnyítette a kalózok dolgát.
Nagy-Britanniában komolyan veszik a tömegközlekedésen hangoskodó utasok ügyét, a kormány országos kampányt indított a kihangosított telefonbeszélgetések, a hangosan lejátszott videók és zenék visszaszorítására. És jön a büntetés is.
Az élmezőny változatlan, a Vörös Királynő csúszott vissza a legtöbbet.
Az új Call of Duty még meg sem jelent, de a korai hozzáférés első napján 108 ezernél is többen játszottak egyszerre.
A kormány hamarosan jön a részletes tervekkel, de mindenképpen szeretnének egy alsó korhatárt a rollerekhez.
A világ változik, és az Nvidia úgy gondolja, hogy csak ő képes haladni a korral. Az RTX Spark laptop helyben futtatja az AI-t, de kérdés, ki tudja ezt kihasználni. És vajon hogy fut rajta a Crysis?
A koreai gyártó mesterséges intelligenciára épülő funkciói hamarosan magyarul is használhatók lesznek.
A korábbi tulajdonostársak vették át Balásy vállalkozásait, majd rövid úton át is nevezték a cégeket.
A korai vázlaton még szerepelt egy alak, akit a kész kártyáról már lehagytak.
Tízpontos javaslatcsomagot készített az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a sajátos nevelési igényű gyerekek támogatásának átalakítására - számolt be Lannert Judit miniszter.
A korábban emlegetett 70 milliárd helyetti 50 milliárd dolláros évesített bevételről érkezett híreknek látszólag nem örülnek a befektetők.
A korábbi pletykákat egy újabb szivárgás erősítette most meg.
A cég vezető tisztviselője úgy fogalmazott, "nagyon óvatosak" az AI használata körül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)