Elrajtolt a Wednesday 2. évadának forgatása, fotó érkezett a stábról
Új színészeket jelentettek be a produkcióhoz, és az is kiderült, hogy a szexuális zaklatással megvádolt Percy Hynes White visszatér-e karakteréhez.
Új színészeket jelentettek be a produkcióhoz, és az is kiderült, hogy a szexuális zaklatással megvádolt Percy Hynes White visszatér-e karakteréhez.
A lusta és időhiánnyal küzdő emberek kedvence lehet a böngésző új funkciója.
Most már hivatalos, hogy érkezik a Switch utódja, de előtte még mást is be fog jelenteni a japán konzolgyártó.
Viszonozta a közösség a bicskanyitogató döntés eltörlését.
A szakmai bizottságból a zeneszerzőkből álló zsűri levezényelte a 24. Artisjus-díjat.
Egy szerencsés illető idő előtt csomagolhatta ki a gyűjtői kiadást, és nem rejtegette nagyon annak tartalmát.
A szivárogtató szavai alapján hét játékra következtethetünk.
A Kerbal Space Program 2 jövője veszélybe került a Take-Two miatt, a játékosok pedig a maguk módján próbálnak hangot adni nemtetszésüknek.
Azon is törtük a fejünket, hogy milyen folytatást kaphat a Social Network.
Nem csak ihletet merített a GTA-játékokból az RTL Klub, hanem konkrétan lemásolta azokat.
Teljesen átalakul a Gen V második évadának története, szó sem lehet arról, hogy újracastingolják ezt a szerepet.
Gyakorlatilag kihátráltak korábbi, erősen megosztó döntésük mögül.
A fényszennyezéstől védett területre már 26 éve tervezik felépíteni az obszervatóriumot a Tokiói Egyetem munkatársai.
Nagyágyúkhoz és kisebb kaliberű, ám kimondottan érdekes címekhez is készült fordítás, rengeteg projekt pedig frissült.
A létesítmény első fázisa már 2035-re elkészülhet.
Azzal, hogy PSN-fiókhoz kötötte a játék használatát PC-n is, egyeseknek csak apró kellemetlenséget, másoknak viszont elég komoly gondot okozott a PlayStation gyártója.
Ez még nem a ROG Ally 2 lesz, de egy nagyon fontos területen hozhat fejlődést.
A hivatalos beszámoló alapján nem ez volt az Apple legerősebb üzleti negyedéve, egyetlen termékkategóriától eltekintve.
A Gothic 1 Remake és a Titan Quest 2 már biztos, hogy jelen lesz az osztrák kiadó bemutatóján.
Proto-Falloutot, filmes adaptációt, zombis, robotdinós és kelet-európai világvégét is ajánlunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)