Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3393

Hosszabb és komolyabb lesz a Fable 2

Hír | 2006.07.10 08:54

Maga a Lionhead Studios tett közzé egy kis irományt, hogy mi is zajlik épp a stúdió azon részében, ahol a Fable 2 fejlesztése zajlik. A csapat egyébként külön is költözött, hogy senki ne zavarhassa meg a munkát (nyilván más volt a fő indok). A cikk azért született, mert elérkeztek egy mérföldkőhöz a fejlesztés során: közölték a játékot majdan kiadó Microsoft Game Studios vezetőivel a tervezett elkészülési időpontot. Jelenleg nagyjából hetvenen dolgoznak a projekten, de igazából még csak a tartalmi gyártás kezdődött el, vagyis készülnek a textúrák, a dizájnerek rajzai alapján épülgetnek a pályák, a karakterek, stb. A történet ezúttal is aprólékosan kidolgozott lesz. Ez a gyakorlatban úgy formálódik, hogy a sztoriért felelős emberkék beülnek a tárgyalóba és naphosszat vitáznak a jelentéktelennek tűnő részleteken. Minden felmerülő kérdést megvitatnak és kizárják a felesleges szálakat. Ebből alakul majd ki végül a karakterek cselekedetei, s csak ezután írhatók meg a dialógusok. Nos, ez a rész már nagyjából megvan. A Fable 2 ötszáz évvel az első rész története után játszódik, így a környezet jelentős változáson esik át. Ami talán a legjobb, hogy jóval hosszabbra nyúlik a történet, ami remélhetőleg a játékidőre is jótékony hatással lesz, valamint a hangulat is valamivel érettebb lesz.

Összeolvadnak az Auto Assault szerverei

Hír | 2006.07.09 10:44

Az Auto Assault szerverei egy kivételével hamarosan leállnak. Az az egy Amerikában van, azonban azoknak sem kell aggódniuk, akik nem a US-szerveren játszottak eddig. Az európai és egyéb karaktereket is át lehet vinni az amerikai szerverre, majd július 13-án összeolvasztják az összes Auto Assault-szervert, és egy nagy gépezeten fut tovább a játék. További részletek itt.

Ismét gondok a PlayStation 3-mal?

Hír | 2006.07.08 10:28

Gondban lehet a Sony a PlayStation 3-mal kapcsolatban. Az első problémát a gyártás jelenti - nem biztos, hogy meglesz a várt egymilliós eladás/per hónap, hiszen elképzelhető, hogy nem is tudnak ennyit gyártani addig. A PS3 nem csak egy játékgép, hanem egy filmes erődítmény is, egy szupergépre építve, Blue-Ray meghajtóval. Több mint 1700 alkatrészből áll, többől mint az Xbox 360. A Microsoft konzoljának megjelenésekor gyártási nehézségekkel kellett szembenéznie a szerkezet összetettsége miatt, és könnyen elképzelhető, hogy a Sony ugyanebbe a problémába ütközik. Ennek ellenére a Sony novemberre 2 millió PS3-mat akar gyártani, 2007 márciusára pedig hatmilliót. A kritikusok szerint azonban ez nem sikerülhet a cégnek, hiszen a PS3 nem olyan egyszerű összerakás szempontjából, mint egy legó. Bizonyos források szerint a Nintendo Wii azonban sokkal kevesebb részből áll, és egyszerűbb is a felépítése, így ez komoly előnyt jelenthet a Nintendo számára a Sonyval szemben. A Nintendo Wii egyébként a CNN forrásai szerint októberben, vagy már szeptemberben elérhető lesz, várhatóan 200 dolláros bevezető áron, amely jóval a PS3 és az Xbox 360 alá viszi az árát. A Sony PS3-ma pedig 600 dolláros áron mozog majd a várakozások szerint, amit jónéhányan sokallanak. Így sokak véleménye szerint az sem probléma, ha a PlayStation 3 esetleg késik, hiszen talán az ára valamivel elfogadhatóbb lesz, pláne, ha a Wii olyan versenyképes lesz, mint azt a szakértők várják.

[PATCH] Titan Quest v1.08

Hír | 2006.07.08 09:00

A THQ ígéretéhez híven nyugati idő szerint péntek éjjel kiadta a Titan Quest mitológiai akció-szerepjáték első javítócsomagját, ami rögtön az 1.08-as verziószámot kapta. Az alig öt megabájtos fájlba sikerült elég sok javítást, módosítást és egyéb apróságokat belepumpálni. Akinek szüksége lenne rá, innen töltheti.

Barrow Hill megjelenési időpont

Hír | 2006.07.07 09:15

A Got Game Entertainment elárulta a Barrow Hill: Curse of the Ancient Circle címre hallgató kalandjáték megjelenési időpontját. Eszerint Észak-Amerikában szeptember 1-jén érkezik majd el az alkotás, s ráadásul a dobozos kiadás olyan bónuszokat is tartalmaz, amelyek segítségével még jobban elmerülhetünk a Barrow Hill misztériumban. A játék egyébként már megjelent más régiókban, így az EU-ban is, nem is olyan rég, ráadásul DVD-n, és alcím nélkül. Az amerikai kiadó nyilván úgy gondolta, egy kicsit meg kell bolondítania a stuffot, ha sikereket akar elérni.

Nevet váltott a World Tour Golf

Hír | 2006.07.05 23:31

A Tiger Woods féle golfszimulátorok babérjaira törő World Tour Golf fejlesztői úgy döntöttek, hogy projektjük nevével is méltó ellenfélként kell ringbe szállniuk. A World Tour Golf pedig nem bizonyult kellően jó címnek. Ezentúl a játékot ProStroke Golf: World Tour 2007 néven kell keresnünk, amely egyébiránt augusztus 8-án már meg is jelenik. További infó itt.

East India Company - tengeri akció a XVIII. századból

Hír | 2006.07.05 23:29

Az East India Company egy frissen bejelentett játék, amely a XVIII. században, a tengeren játszódik. A játékos egy fiatal hajóskapitány bőrébe bújik, feladata pedig, hogy megtalálja és elintézze azokat a kalózokat, akik végeztek apjával és testvérével. A finn Encore Games fejlesztésében álló csodának egyébként nagyon komoly sztorivonalat ígérnek, a megjelenés azonban csak valamikor 2008-ban várható. További infó és az első képek itt.

[MOVIE] Bionicle Heroes - Robi szemmel legyőz

Hír | 2006.07.04 18:56

Megérkezett a nemrég bejelentett Bionicle Heroes első videója. Hát, én valahogy másra számítottam, bár azt eddig is tudthattuk, hogy a LEGO hősök "történetét" dolgozza majd fel az alkotás. Biztos vannak, akik szeretik ezt a műfajt :) A Bionicle Heroes egyébként elméletileg még idén, valamikor ősz táján jelenik majd meg.

[MOVIE] Mythic Wars

Hír | 2006.07.02 12:14

Májusban kelt életre a Mythic Wars című fantasy játék. Most elérhetővé vált az orosz fejlesztésben álló 3D-s körökre osztott stratégia első trailere is, amely egyébiránt az E3-on mutatkozott be. Ebben az animációban majdnem két percnyi in-game jelenettel találkozunk. Az anim letöltéséért ide katt.

Kiegészült az RF Online

Hír | 2006.07.01 13:44

A CCR RF Online című MMORPG-jéhez megérkezett a Giga Final Part 1 névre keresztelt óriási kiegészítőcsomag, amely egyébiránt teljesen ingyenes. Aki kíváncsi részleteiben is az addonra, az minden szükséges infót megtalál a Codemasters gyermekének honlapján, egészen pontosan ezen az oldalon.

[DEMO] DropTeam Multiplayer

Hír | 2006.07.01 11:06

Mindig azt hiszem, hogy a DropTeam egy fejlesztőcsapat, pedig ez a játék címe, amelyet a Battlefront.com és a TBG Software közösen gondoz. Ezúttal kiadták például e sci-fi alapú valós idejű, harcjárműves harci szimulátorjáték multiplayer demóját. Sajnálatos módon így ezt csak többesen próbálhatjuk ki, a szingli mód le van benen tiltva. A történet egyébként a jövőben egy holdon játszódik, mely felszínének majdnem fele rádioaktív anyaggal borított. Ám mindez mesterségesen jött létre... A 208 megabájtos demót innen tölthetitek.

Elérhető a DoD: Source nagy nyári addonja

Hír | 2006.06.30 16:34

A Source rendszerén keresztül elérhetővé vált a Day of Defeat: Source várva-várt nagy frissítése. Két teljesen új misszió, és egy eddig nem látott játékmód. No és mindene egyéb, amit a rajongók már úgy vártak. További infó az üggyel kapcsolatban itt olvasható.

Csodabillentyűzet a Microsofttól

Hír | 2006.06.30 13:28

A Microsoft bemutatta egyedülálló, Windows Vista aggyal rendelkező billentyűzetét. Nos, valóban egyedi darabról van szó. Automatikus háttérvilágítás, amely mozgásérzékelő segítségével lekapcsol, ha otthagyjuk. Vezeték nélküli kialakítás, amely 30 láb távolságot enged gépünktől, így azt akár az ágyból is vezérelhetjük ezzel a teljeskörű szerkezettel. Ez a cucc tényleg mindent tud, ami egy billentyűzetbe belefér. Egyelőre csak a termék teaser weblapja érhető el egy rövidebb klippel, így technikai specifikációkat és egyéb részleteket egyelőre nem tudunk. Az oldal megtekintése feltétlen ajánlott, szemrevaló darabról van szó. Erre tessék...

Rekordokat döntöget a FIFA Online

Hír | 2006.06.29 11:41

Az EA jelentése szerint komoly rekordokat állított föl Koreában a FIFA Online. A játék egy hétvége alatt több mint 600.000 egyedi felhasználóra tett szert, és az ilyen ütemben történő rajongótábor-gyarapodásának köszönhetően Koreában minden egyéb online játékot megelőzött, beleértve a versenyeket és fantasy csodákat is. A dicső remeklésről részletesebben itt olvashattok.

Silent Heroes - a Soldiers: HoWWII folytatásaként

Hír | 2006.06.28 14:12

A Paradox Interactive ma bemutatta a Silent Heroes című kiegészítőt, amely alapjátéka, a Soldiers: Heroes of World War II nélkül is működik majd. Utóbbi egyébként jelenleg csak Oroszországban és Lengyelországban érhető el. A Silent Heroes személyében egy második világháborúban játszódó RTS-ről van szó, amelynek részletei ezen oldalon tekinthetőek meg.

Tölthető a City Life pályaszerkesztője

Hír | 2006.06.28 14:00

Végre elérhető a City Life saját pályaszerkesztője, amellyel a rajongók kedvük szerint alakítgathatnak. Olyan várost kreálhatunk, amilyen csak nekünk tetszik, telis tele a legfrucsább design jegyében megalkotott épületekkel. Persze mindehhez szükség lesz a pakkra is, amely 270 megás. Letöltéséért ide katt.

Boldog szülinapot Anarchy Online!

Hír | 2006.06.27 18:41

Ötödik születésnapját ünnepelheti az Anarchy Online. A Funcom ennek okán több rendezvényt is szervez, így ezen a hétvégén például sok in-game "bulit" is tartanak majd. Továbbá igen fontos megemlíteni, hogy mától az összes kiegészítő ingyenes, így legyen a játékos öreg róka vagy új emberke, csupán a havidíjat kell kifizetnie, egyébként ingyenes lesz az AO kiegészítők hada. További infók itt.

Johnny Depp hangja az új PotC játékban

Hír | 2006.06.24 12:05

A Bethesda Softworks bejelentette, hogy a Pirates of the Caribbean: The Legend of Jack Sparrow címmel hamarosan megjelenő videojátékban a főszereplő Jack Sparrow kapitány Johnny Depp hangján szólal majd meg, akárcsak a Karib tenger kalózai filmekben.

Egyébként egy időben több kalózos játék is készül: ezek egyike a The Legend of Jack Sparrow, de jövőre érkezik például a Pirates of the Caribbean Online. Aztán ott van még az Age of Pirates: Captain Blood és Caribbean Tales, de ez utóbbi kettő nem különösebben kapcsolódik az előző kettőhöz :) A The Legend of Jack Sparrow július 21-én jelenik meg.

Minden idők legrosszabb játéknevei

Hír | 2006.06.24 11:34

A Game Revolution egy görbe tükröt tartott maga elé, és összehozott egy cikket, amelyben a valaha készült 50 legrosszabbul eltalált nevű játékot sorolják fel. Nos, van itt minden, Tech Romancer, Princess Tomato in Salad Kingdom, Cacoma Knight in Bizyland, Pesterminator: The Western Exterminator, hogy csak néhányat említsünk. Érdemes megkukkantani az irományt, amely egyébként itt olvasható.

Túl hosszú a Half-Life 2: Episode One?

Hír | 2006.06.23 16:29

A Valve nyilvánosságra hozta a nemrég megjelent Half-Life 2: Episode One "kiegészítő" játékosaira vonatkozó főbb adatokat. Ezekből kiderült, hogy eddig mindössze a vásárlók 23 százaléka vitte végig a játékot. Az epizodikus megoldás támogatói mindig is azzal érveltek, hogy általában a játékosok nem szeretik a hosszú játékokat, mert idő előtt megunják őket, s így végig sem viszik azokat. Nos, ez most igen érdekes jelenség, hiszen a komótosan is öt óra alatt bőven végigtolható Episode One a statisztika szerint nem érdemelte meg a játékosok többségétől a végigjátszást. A Valve szerint inkább csak arról van szó, hogy valószínűleg hibásan mér a programjuk, vagyis a játékosok nagy része nem várta meg a stáblistát (s így persze lemaradt az Episode Two előzetesről is), emiatt viszont nem számolódtak bele a végigjátszók táborába, habár effektíve végigvitték a játékot. Kiderült továbbá, hogy mindössze a játékosok 15 százaléka kapcsolta be a fejlesztői kommentár lehetőséget - bár a Valve ezt az értéket is szépnek gondolja. Az átlagos végigjátszási idő egyébként alig kevesebb öt óránál, s a HDR effekteket is igen nagy számban (69%) alkalmazták.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)