Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2166

[MOVIE] Nascar 06

Hír | 2005.08.01 10:07

A Nascar egy igen érdekes, az európai közönség által nem annyira kedvelt sportág. Hiszen igen nehéz megtalálni az örömet abban, hogy több tucat autó 200-300Km/h körüli sebesség mellett, szoros csoportokban tesz meg egy majdnem teljesen köralakú pályán sok-sok kört. Azoknak akik mégis kedvelik ezen sportágat szolgálhat örömhírül, hogy a 2005-ös Nascar szezont bemutató játékból érkezett ismét egy múvi. A készítők elmondása szerint a 2006-os évadban végre már nem csak egy ember leszünk a sok gép által irányított autó között, hanem egy élő, lélegző csapat profi pilótájaként szállhatunk majd versenybe a végső győzelemért. A versenyek során utasításokat adhatunk majd csapattársainknak, autókat cserélgethetünk csapaton belül sőt az egyes versenyeken nyújtott teljesítményünk alapján csapatunkon belüli reputációnk is változik majd. A matéria itt lelenzik.

Advent Rising

Teszt | 2005.07.29 19:04

Az emberiség sorsa általában az a fogalom, amely mindig veszélyben van. A jövőben egy fiatal pilóta száll szembe az egész galaxist leigázni kívánó agresszív alienekkel: a sikerre annyi esélye van, mint a játék készítőinek, hogy a saját térfelén verjék meg a Halót.

Namco Museum 50th Anniversary OST

Hír | 2005.07.29 14:16

Ki ne ismerné a Namco-t?! A hír láttán felidéződtek bennem az emlékek, amikor anno a BVSC uszodájában egy-egy edzés után izgalommal fogtam a kezemben a 20 forintost, hogy nekiláthassak a Namco egy újabb arcade játékának az ottani játékgépen. Akiknek hasonló emlékekik vannak, azok számára nyújthat majd nosztalgiát a Namco most megjelenő 14 régi arcade játékot rejtő csomagja, amely a két vezető konzol mellett PC-re is megvásárolható lesz majd. A játékokon természetesen semmit sem változtattak a készítők csak a jó kis SEGA korszakot idéző csipogásokat cserélték le valódi zenékre. A zenék a játékok korához igazodóan a 70-es és 80-as évek slágerei közül kerültek ki. Lesz itt "Come On Eileen" a Dexy's Midnight Runners-től, "She Drives Me Crazy" a Fine Young Cannibals-tól és "Working for the Weekend" a Loverboy-tól, akiknek ez mond valamit. A válogatás egyébiránt ez év augusztusában kerül majd a boltok polcaira.

[PATCH] Battlefield 2

Hír | 2005.07.16 08:29

Az ígéreteknek megfelelően máris kiadták a Battlefield 2 első javításának ragtapaszát, mely megoldja az azzal jelentkező memóriacímzési hibákat. Emellett megkaptuk a játék szerverének 1.02-es változatát is. A 17 megás javítást innen tölthetitek, míg a szerver Windowsra készített változatát innen, a maga 128 megácskájával. Ha valakinek a Linuxosra lenne szüksége, az ide kattanjon. Megyjegyzés: A készítők azt javasolják, hogy az 1.02-es javítást ne az 1.01-esre tegyük fel, hanem a szűz alapjátékra.

Szóról-szóra olvasás a mobiltelefonon

Hír | 2005.07.15 23:34

A Stanford University egészen meglepő, ugyanakkor mégis kézenfekvő módszert dolgozott ki azok számára, akik a mobiltelefonjukon hosszabb szövegeket is el szeretnének olvasni. A Rapid Serial Visual Presentation (RSVP) lényege, hogy a kijelzőn mindig csak egy szó jelenik meg, a másodperc törtrészéig látható, majd követi egy másik. A kifejlesztők szerint mivel a képernyőn egyszerre csak egy szó látható, azt könnyebb elolvasni, mint ha tele lenne írva és scrollozni kellene. A felhasználó természetesen maga döntheti el, hogy a szavak milyen sebességgel villanjanak fel a képernyőn, a legnagyobb sebesség választása esetén gyakorlatilag nem is láthatók. A Stanford kutatói szerint kis gyakorlás után az RSVP segítségével akár percenként ezer szó is elolvasható, lényegesen több mint scrollozással. A rendszer ráadásul intelligens, a tulajdonneveket például hosszabb ideig tartja a képernyőn, így azok megjegyzésére, értelmezésére több idő marad. Persze a készítők is elismerik, hogy az RSVP nem alkalmas mindenféle szöveg olvasására, de jól beválik viszonylag rövid, hétköznapi szavakból álló anyagok, például hírek megjelenítésére. Az RSVP ötlete nem új, a módszer alapjait még az 1970-es években fektették le és már több éve is folytak kísérletek arra nézve, miként egyszerűsítheti a szöveg megjelenítését a kézi számítógépeken. A mobiltelefonoknak azonban sokkal kisebb a kijelzője, ráadásul nagyobb számban elterjedtek, szélesebb közönség használja őket. A kutatók már régóta kísérleteznek olyan módszerekkel, hogyan lehet a mobiltelefonokba gyorsabban adatokat bevinni, beírni, illetve a megjelenített szövegeket elolvasni. Az IBM által szervezett "New Paradigms in Using Computers" rendezvényen a cégek számos különféle megoldást mutattak be. Thanks HWSW.

'Reggelt...

Hír | 2005.07.12 07:23

Kellemes kedd reggelt. A macskába belebujt az ördög... Szereznem kell neki egy madarat. Legalább egy tyúkot :). Ma reggel főleg animációk várhatóak, de abból dögivel lesz. Addig is hűvös idő odakint, meg egy-két vicc:

A szülészeti klinikán a professzor rajtakapja az egyik orvost egy nővérrel. A helyzet sajnos félreérthetetlen. - Tudják maguk, hol vannak? -rivall rájuk a professzor.- Ez itt egy szülészeti klinika, és nem egy előkészítő üzem. Két rendőr beszélget: - Képzeld, milyen okos tyúkom van. Mindig olyan tojásokat tojik, melyek pont illenek a tojástartómba. A sárkány egy páncélos lovaggal találkozik. - Micsoda pechem van - sóhajt fel - megint konzerv! Két rendőr iszik egy kocsmában. Az egyik megszólal: - Főtörzs, ne igyon többet, mert már elmosódott az arca.

GTA: San Andreas multiplayer!

Hír | 2005.06.27 22:20

cnensuska küldte az infóbombát, miszerint egy lelkes modkészítőbrigád, készít egy aprócska modot a San Andreashoz is. A cucc San Andreas 2 Player névre lett keresztelve, mivel ez a lényege. 2 player... értitek, hatalmas móka, érzem. Anno találhattunk ilyet Multi Theft Auto névvel az előző epizódokhoz, én már azzal is jól elszórakoztam, de remélem ez még jobb lesz... ha már a fejlesztőbácsik kivették ezt a királyos featuret :) Egyelőre még tesztelési fázisban van a cucc, kicsit bővebb infó itt vagyon.

[MoD] BF Forgotten Hope Help!

Hír | 2005.06.24 23:17

T-Master, a Battlefield 1942-höz készülő Forgotten Hope című modifikáció hazai vonatkozású pályaelemeket készítő csapat vezetője segítségért kiált. Szüksége lenne olyan emberekre, akik UVW skin exporter használatában jártasak, esetleg tudnak pályákat, modelleket készíteni, kódolni, textúrázni... Aki tud és akar segíteni, írjon a master-t@easymail.hu mailcímre és/vagy keresse fel ezt a fórumot. Köszike!

Asterix & Obelix XXL 2: MLV

Hír | 2005.06.22 22:37

Készül az Asterix & Obelix XXL 2: Mission Las Vegum című "vígjáték" folytatás :) Az akciódús játékmenet Las Vegum vidámparkban játszódik, ahol is Getafix, a különös druida és az összes többi társa egyszerűen eltűnt a Római birodalomból. Asterixre és Obelixre marad a feladat, hogy kiderítse, mi történt. Már így is 15 hónapnyi fejlesztés áll a készítők mögött, de csak október környékén érkezik a játék.

Monopoly Live - nosztalgia újonnan

Hír | 2005.06.22 07:12

A Monopoly megalkotásának 70. évfordulója alkalmából a készítők úgy döntöttek, meglepik az embereket. Nos, ez sikerült: indult egy honlap, ahol online lehet Monopolyt játszani. Egész pontosan Monopoly Liveot, amelyhez helyszínként a valós London szolgál. Ha valaki részletesebben olvasna a dologról, erre nyomjon, de ha máris rohanna játszani, ide kattanjon.

[MoD] AirBuccaneers & BF 40k

Hír | 2005.06.10 22:00

Két játékhoz érkezett egyenként egy-egy jó kis modifikáció.

  • AirBuccaneers v1.6 (243,8 MB) Ő egy Unreal Tournament 2004 módosítás, amelynek szüksége van az alapjáték 3355-ös verziójára. Az új változat két új pályát is tartalmaz. Itt található a készítők honlapja.
  • Battlefield 40k (118,9 MB) Ez az első változata ennek a total conversion-nek, amely új játékot varázsol a Battlefield 1942-ből - talán kitaláltátok, hogy a Warhammer 40,000 formájára.

  • [PATCH] Postal 2: Apocalypse Weekend

    Hír | 2005.06.07 17:43

    A brutalitásáról messze földön elhíresült Postal sorozat aktuális részéhez érkezett egy patch, mely már a sokadik ehhez a játékhoz. Részleteket nem árultak el a készítők arról, hogy mégis milyen hibák kerültek kijavításra, de az öldöklés kedvelőinek számára valószínűleg még élvezetesebbé teszi a játékot.Erre tessék.

    [MOVIE] Project Offset

    Hír | 2005.06.04 22:45

    Megjelent egy videó az igen csak szépnek ígérkező Proejct Offsetből, mely stílusát tekintve egy igen ritka Fantasy környezetben játszódó FPS lenne. A játékban több faj közül is választhatunk, emellett megülhető lényeket és repülésre fogható sárkányokat is ígérnek a készítő urak, valamint single és multiplayer hancúrozásokat is. A videóban beletekinthetünk a készítés pillanataiba, illetve egy rövidke ingame jelenetet is láthatunk. Megtekintése erősen ajánlott!

    [MOVIE] Csip-csup mázos

    Hír | 2005.06.03 22:01

    Hihetetlen... miért van ennyi animáció?! :) Remélem nem csak én nézem meg őket egyedül, ha már szenvednek velük a készítőik, meg én is, hogy kihírezem :)

  • Anarchy Online: Lost Eden (26 MB) A soron következő Anarhy Online kiegészítő az eddigieknél több akciót fog tartalmazni. A csomag valamikor tél környékén érkezik majd. Addig is egy videó.
  • Dreamfall: The Longest Journey (59,2 MB) A három főszereplőt és háttérsztorit ismerhetjük meg a két és fél perc keretein belül. A játék nevéből következőleg sok kalandban lesz majd részünk :)
  • Hard Truck: Apocalyptic Wars (29,9 MB) Ez egy kellemes és futurisztikus autós harcolós versenyzős... némi szerepjáték elemmel. Megérkezett az első bemutatója.
  • Officers (46,8 MB) Ő egy második világháborús valósi idejű stratégi lesz. Az új videója az intróból mutat részletet.

  • [MOZi] Star Wars Episode 0??

    Hír | 2005.05.26 22:25

    Vagy a mínusz egyedik résznek is nevezhetnénk, elvégre a legfrissebb pletykák szerint Lucas bácsi fejében már megfogant az új epizód ötlete, mely a Baljós Árnyak eseményeit 88 évvel előzné meg, bemutatva a Sith Lordok bukásának és a Jedik győzelmének történetét, Yodát állítva az egyik főszerepbe. Én személy szerint jobban kedvelem a hatodik rész után játszódó sztorikat és karaktereket, de gondoljunk csak bele, érdekes lenne ha új színészek alakítanák Luke-ot és társait, de még mindig jobb lenne, mint ha Carrie Fisher most állna be Leia szerepére. George bá nem tartja túl valószínűnek, hogy ő ül majd a rendezői székbe, de én személy szerint az egész film létrejöttében annyira bízom, mint Jabbában. Ha már Star Wars, megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam minden kedves olvasó figyelmét a rajongók által indított thankyougeorge.com weboldalra, ahol egy röpke aláírással fejezhetitek ki hálátokat A mítosz atyjának. A készítők az év végén továbbítják az összegyűlt szignókat Lucasnak, céluk egymillió darab összegyűjtése, ehhez azonban a Ti segítségetekre is szükség lesz! Írjátok alá és adjátok tovább ismerőseiteknek! Köcci :)

    [PATCH] Source Update

    Hír | 2005.05.24 11:01

    Nem olyan rég történt egy kis Steam-kavarás, hiszen az egyik javító patchet röviddel a megjelenés után visszavonták, mert bugaras volt. Mára ezt orvosolták a készítők, így egy patchelt patchet tölthettek le, ami az eredeti csomaghoz képest még számost javítással bővült. Remélem értitek, akit érint, már úgyis leszedte.

    [DEMO] Salvo!

    Hír | 2005.05.19 13:13

    Egy cirka 279 megás demó is befutott az E3 tájáról, most épp a Salvo! című akciójátékból. A készítőknek ebbe a gyakorló küldetéseket és egy egész - The Bourbon Navy névre hallgató - missziót sikerült belepréselniük. Akinek felkeltettem az érdeklődését az töltse le és mondja el nekem is, hogy milyen :)

    [MOZi] The Davinci Code trailer

    Hír | 2005.05.18 11:15

    Mit teszel, ha rálelsz egy titokra, amely az emberiség egész életét megváltoztathatja de a titok felfedéséhez a művészet egyik legkiemelkedőbb alkotását kell feláldoznod? A kérdésre majd a The Davinci Code című film adja meg a választ, aminek most megjelent az első trailer-je is. Így első ránézésre hangulatosnak tűnik a dolog és a várakozási faktort a készítők sztárparádéja is emeli. A filmet az Oscar-díjas Ron Howard rendezi (Egy csodálatos elme), akinek eddig munkái alapján kicsit talán új lehet ez a stílus. A szereplő gárda pedig nem kisebb neveket vonultat fel, mint Jean Reno, Tom Hanks, Audrey Tautoou, Ian McKellen, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Hogy mi a titok nyitja azt megtudjuk 2006. májusában. Addig nézzetek be a film honlapjára.

    Még is él a JA 3D

    Hír | 2005.05.18 10:20

    A Game Factory Interactive bejelentette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem állították le a Jagged Alliance 3D fejlesztését, sőt a legnagyobb rendben haladnak a munkálatok. A játék bejelentése óta sokakat foglalkoztatott a kérdés, hogy az első két részt fejlesztő Mist Land boszorkánykonyhájában készülget-e már az igazi harmadik rész. A GFI megerősíteni látszik a pletykát, hiszen elmondta, hogy már foglalkoznak a következő epizóddal a régi készítők, de még csak a játék tervezésének fázisában járnak. Ellenben azt is megtudtuk, hogy a csapat munkálkodik egy African Alliance nevű projekten, ami szintén a T-RTS (Taktikus valósidejű stratégia) műfaját kívánja népszerűsíteni majd. A stílusbeli hasonlóságok ellenére ez a játék nem tartozik majd a JA szériához. További infókat a készülő játékokról majd az E3-on tesznek közzé a fejlesztők.

    [MOVIE] The Movies

    Hír | 2005.05.17 08:23

    Peter Monyleux bácsi méltán szerepel a játékvilág legnagyobbjai közül, eszméletlen jó ötletei vannak :) Nem oly rég volt Black & White, hamarosan lesz annak a második része (alig várom már), közben pedig a The Movies című filmkészítőtycoon játékon szorkoskodik. Hát nem tündéri? Na mindegy, utóbbi játékot bemutatni hivatott videócska került ki az internet kavalkádjába, alant tölthetitek.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)