Ezek voltak a 2021-es év legjobb társasjátékai a játékosok szerint
Megvannak a BoardGameGeek éves díjátadója, a Golden Geek 2021 díjazottjai.
Megvannak a BoardGameGeek éves díjátadója, a Golden Geek 2021 díjazottjai.
A 28 éves magyar titán visszatér a League of Legends európai profiligájába. Vizicsacsi továbbra is a felső ösvényen aprít majd.
Mert a Halálos iramban és a Törésvonalon túl is van élet. A pankrátorból lett sztárszínész Dwayne “The Rock” Johnson 1972.…
Úgy tűnik, hogy az eredetileg tervekhez képest kettővel kevesebb platformra jelenik meg a Gotham Kinghts.
Még mindig egy évre vagyunk a John Wick 4 premierjétől, de legalább a CinemaCon részvevői már láthattak belőle egy darabot.
A The Last of Us tévésorozat egyik főszereplője élcelődött egy kicsit színésztársa gamer tudásán, aztán kiderült, hogy ugyanazon a szinten vannak.
82 évesen elhunyt RazerGuy nélkül most minden bizonnyal szegényebbek lennénk pár kiváló gamer eszközzel, és egy plüsskígyóval.
Kevés új csapat vág bele rögtön egy akkora projektbe, mint egy akció-szerepjáték, de az Asterigos mögött álló Acme srácait ez láthatóan nem zavarta.
A Microsoft negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy még sosem volt ennyire erős az Xbox.
A Warner döntése következtében ismét Robert Pattinson ölti magára Batman jelmezét.
Kevés geek kegytárgyra mondanánk nemet, de ha a PUBG: New State új fegyverét nyújtanák felénk, akkor válaszul kivágnánk az ablakon.
Nemcsak az ördög, de Pókember is Pradát visel. Már többször írtunk róla, hogy a 25 éves Tom Holland mekkora király…
Továbbra is a Twitch legmenőbb magyar streamerei a TheVR csapata, akik lassan tíz éve űzik az ipart, elképesztően magas színvonalú tartalmakkal szolgálnak. Velük beszélgettünk egy keveset.
A Pulicast zengő hangjai is egyetértenek Mads Mikkelsennel, kell a fenének ennyire átszellemülni.
Szürreálisan zseniális lett a The Batman és az Adam West-féle Denevérember keveréke.
Megjárta az Éhezők viadalát, harcolt már szuperhősökkel, és hamarosan a hidrogénbomba feltalálásának is szemtanúja lehet. 30 évesen nem rossz mutató, igaz?
Az Uncharted 4-et és a The Lost Legacy-t is tartalmazó csomag PC-s dátumát az Epic Games árulta el.
Kellenek azok a tojások, avagy 45 éves lett Woody Allen klasszikusa.
A cím alapján úgy tűnik, hogy tolvajok járják a Sword Coast városait.
A Nintendo sokakat némileg megtévesztett a GameCube elnevezésével, a konzol ugyanis a neve ellenére nem szabályos kocka formát kapott.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)