Napokon belül nagyot zuhan az internet áfája Magyarországon
2018 első napjától 18-ról mindössze 5 százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája.
2018 első napjától 18-ról mindössze 5 százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája.
A Madmind Studio úgy gondolta, hogy karácsonykor pont egy rémisztő kedvcsinálóra van szükségünk. Remekül időzítettek a srácok.
Újabb videóval hangolódhatunk rá a Bandai Namco rendkívül látványos Dragon Ball játékára.
Nem sokkal a játék megjelenésének második évfordulója után komoly mérföldkövet ért el Magyarországon a Rainbow Six: Siege.
Szinte semmilyen részletet nem tudunk még a készülő Dungeons & Dragons filmről, azt viszont már igen, mikorra szeretne elkészülni vele az új stúdió.
A Dragon's Dogma bővített, felújított kiadása lehet a tiétek ma.
A január végi megjelenése előtt még egy, ezúttal nyílt bétatesztben részt vehetnek a Dragon Ball FighterZ konzolos játékosai.
A jövő évben kapni fogunk egy új Dragon Ball filmet, amiről nagyon sokat még nem tudunk, de az éppen folyó Jump Festa után azért kiderült egy-két apróság.
Valamiért a rajongók mindig jobb munkát végeznek egy-egy anime élőszereplős megvalósításával, mint a nagy stúdiók.
A széria alkotója, Akira Toriyama mesélte el, hogy ki is volt az első Super Saiyan God, és hogyan vált fontos szereplőjévé a Dragon Ball univerzumnak.
A legújabb Dragon Ball FighterZ előzetes Son Goku legidősebb fiára koncentrál.
Úgy tűnik, a Fortnite készítői inkább csak ráakartak ijeszteni a csalásokkal foglalkozó játékosokra, ugyanis a teljes eljárás lefolytatása helyett az egyik beperelt csalóval már meg is egyeztek a bíróságon kívül.
Az Amazon Alexa új funkciójának köszönhetően megspórolhatunk néhány gombnyomást a Destiny 2-ben és több utasítást is adhatunk a játékbeli segítőnek.
Ha mindig is szeretted volna látni, hogy az egyes karakterek fúziós verziói hogy néznének ki, akkor most itt az esélyed.
A modderek nem ismernek tréfát, ha arról van szó, hogy kedvenceiket belepakolják egy videojátékba, és ezt a The Legend of Zelda: Breath of the Wild sem úszhatta meg.
A rajongók továbbra is szívesen kísérletezgetnek az Epic motorjával, és néha egész jó dolgok sülnek ki ezekből a próbálkozásokból.
A Supergirlt játszó Melissa Benoist a játék világában énekel és táncol a jövőre érkező Super Duper Graphics Packról, ami szebbé varázsolja a Minecraftot.
A G.Skillnek is van 32 GB-os DDR4-es memóriacsomagja, és immáron ez a leggyorsabb a világon.
Még mindig nem láttuk az összes Dragon Ball FighterZ szereplőt. Bőven lesz miből válogatni, ezúttal például három jól ismert karakter bukkant fel.
Kenneth Branagh újragondolása kapcsán elővettük Sidney Lumet klasszikusát, ami még mindig nagyon jó abban, amit csinál.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)