Kártyajáték lesz a Total War: Elysium, indul a béta
Vadonatúj spin-off készül Total War: Elysium néven, amiben a történelem több korszakának képviselői is megjelennek.
Vadonatúj spin-off készül Total War: Elysium néven, amiben a történelem több korszakának képviselői is megjelennek.
A csapból is az folyik, hogy az AMD Ryzen milyen jó, ráadásul még árban is alávágott az Intelnek, de vajon mi a válasza erre a kék chipzillának? Egy új platform, temérdek új processzor és a már sokszor bevált nyers erő.
Szédületes tempóban halad a fejlesztőgárda a Halo: The Master Chief Collection újrakiadásával.
Nemsokára egy vadonatúj, eléggé jónak tűnő funkcióval bővül a Ubisoft játéka.
Határozottan érdemes lehet visszanézni most a játékba, ugyanis ismét egy csomó újdonságot hoztak nekünk a fejlesztők.
Úgy tűnik, hogy a rajongóknak még várniuk kell egy kicsit arra, hogy közelebbről is megismerhessék az új karaktereket.
A Dark Horse Comis gondozásában érkezik egy új, négyrészes minisorozat.
Egyedül talán azt vehetjük biztosra, hogy a Disney végzett a Skywalkerekkel, és vadonatúj szereplők lesznek a középpontban.
Az új projektek mellett pedig még arra is jut idejük, hogy összerakjanak két DLC-t a legutóbbi játékukhoz.
Hamarosan egy új ellenség érkezik a vadonba. A Predator filmek szörnye után a Terminátor széria T-800-asa látogatja meg a Ubisoft lövöldéjét.
Úgy néz ki, hogy az EA-hez tartozó fejlesztőcsapat egy teljesen friss alkotáson ügyködik.
Elég jó évet zárt a Blizzard 2016-ban, hiszen elindított egy vadonatúj franchise-t, és új kiegészítővel bővítette a World of Warcraftot is.
A hatodik szezonban friss pályával bővül a játék, ami ráadásul ideiglenesen le fogja cserélni az egyik csatateret.
Az Epic Games játéka sem marad ki a karácsonyi ünneplésből.
Nyolc évvel ezelőtt sem panaszkodhattunk a játékfelhozatalra, hiszen péládul vadonatúj játékkal állt elő a Valve.
Vadonatúj heisttel bővült a játék, amire egy ütős launch trailerrel hangol minket a Rockstar.
Néhány friss képen és egy vadonatúj gameplay traileren nézhetjük meg, min dolgoznak jelenleg a Galaxy in Turmoil fejlesztői.
Technikai téren is sokat újít a Blizzard az előző részhez képest, így nemcsak sötétebb, de sokkal valósághűbb is lesz a következő Diablo.
Nem először halljuk már, hogy a kiadó következő nagy dobása nem egy korábbi sorozat folytatása lesz, hanem egy vadonatúj cím.
Még idén megkapjuk a vadonatúj Jurassic World Evolution kiegészítést, ami tökéletes lesz egy kis nosztalgiázáshoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)