Az Ataritól jön a The Witcher
Az Atari Europe és a CD Projekt közösen jelentette, hogy a The Witcher című játék terjesztését az Atari veszi kézbe Európa és Ázsia területén.
Az Atari Europe és a CD Projekt közösen jelentette, hogy a The Witcher című játék terjesztését az Atari veszi kézbe Európa és Ázsia területén.
A Park Baseball 2006 hivatalos weboldalán elérhetővé vált a játék legfrissebb 1.0.3-as verziójú tapasza, melyel egy időben megérkezett a játék kipróbálható verziójának frissített kiadása is. A baseball és a sport szimulátorok szerelmeseinek mindenképp ajánlott.
A Paradox Interactive bejelentette a Silent Heroes című játékának érkezési idejét.
A Dark Horizons információi szerint a Harry Potter és a Főnix rendje című Rowling-regény filmváltozatából kivágják a kviddiccsel foglalkozó jeleneteket.
Az Intel vezérigazgatója, Paul Otellini akár már a jövő hét elején bejelentheti azokat a leépítéseket, amelyek a százezer embert foglalkoztató chipgyártó óriás minden tizedik munkatársát érintenék. Az Intel pénzügyi eredményei már jó ideje elmaradnak a várakozástól. A kaliforniai vállalat áprilisban belső elemzés elkészítését hatátozta el, melynek segítségével alacsony működési hatékonyságának okait kívánta meghatározni. A végéhez közeledő vizsgálat eredményeit a CNet News.com értesülései szerint Otellini jövő kedden hozza majd nyilvánosságra, közvetlenül a tőzsde zárása után. Tovább >>
A worldofwar.net informácói szerint a Blizzard korábbi terveitől eltérően a Burning Crusade WoW-kiegészítő esetében nem tervez nyílt béta tesztet indítani.
A Valve Software bejelentette, amit eddig is sejtettünk: a Dark Messiah of Might and Magic című fantasy első személyű akció-szerpejáték a Steam rendszeren keresztül is megvásárolható lesz.
A Shacknews úgy értesült, hogy a Duke Nukem Forever fejlesztésével (állítólag) foglalatoskodó 3D Realms dallasi stúdiójából folyamatosan vonulnak ki a fejlesztők.
Befutott a Rise & Fall: Civilizations At War című játék legújabb, 1.15-ös javítása, annak is a bétaállapotú verziója. A 3D-s RTS-hez többféle verziójú patch is elérhető a legfrissebb kiadásból, így CD-s és DVD-s verzióhoz egyaránt található kiegészítés. Letöltésért ide katt.
A Valve és a PopCap Games együtt jelentették, hogy a PopCap népszerű flash alapú játékai a Steam rendszerén keresztül válnak majd elérhetővé a nagyközönség számára.
Bizony a Microsoft két újabb játékról árulta el, hogy csatlakozik a Vista barát játékok közé.
A Left Behind Games büszkén jelentette, hogy pontosan augusztus 29-én, azaz öt nap múlva kiadni készül a Left Behind: Eternal Forces című posztapokaliptikus RTS kipróbálható verzióját.
Bizony a várva várt kiegészítő a World Of Warcraft: Burning Crusade végre alfa állapotba került.
A Tiscali Games elfogott egy nyilatkozatot a Bohemia Interactive Studiosnál ténykedő Marek Spaneltől, melyből kiderül, hogy miért is késik a katonai játékuk.
A FiringSquad riportere sikeresen telefonon csípte az Epic Games állandóan csak nyilatkozó alelnökét, Mark Reint, még pont azelőtt, hogy felszállt volna a Lipcsébe tartó gépére. A kérdéskör az Electronic Arts nagybevásárlására, s így az Unreal Engine 3-ra vonatkozott.
Az Electronic Arts bejelentette Battlefield: Bad Company címmel újgenerációs akciiójátékát, amely a Worthplaying információi szerint konzolok mellett akár PC-re is elkészülhet.
Végre az Electronic Art is belátta, hogy nem szabad kimaradni a jóból: az óriáskiadó is megvásárolta az Epic Games Unreal Engine-jét. A vásárlás természetesen a motor legújabb változatára vonatkozik. "Az EA számos játékmotort, fejlesztői eszközt és technológiát alkalmaz játékai fejlesztése során, így az Epic Games által fejlesztett Unreal technológia is fontos szerepet kap majd" - áll a közleményben. A jövőben tehát számos Unreal engine-es játékot (elsősorban FPS-t) várhatunk majd a nagy kiadótól.
Még meg sem jelent a Secret Files: Tunguska, de már bejelentették a folytatást! Bár ez így ebben a formában nem igaz: az eredetileg egy részresre tervezett játékot két részben kapjuk majd meg. Ennek valószínűleg sokan nem örülnek majd, de ez van. Thanks GameStar.de & Adventuregames.hu.
A Sega bejelentette, hogy a Rome: Total War - Alexander című stratégiai játékkiegészítés szeptember 1-jétől dobozos változatban is elérhető lesz. Eddig csak letölthető formában vehették meg az érdeklődők, de úgy már június közepétől. A késlekedést nem tudják semmivel magyarázni, mert a jelek szerint ugyanaz került a két változatba. A 30 órányi új játékidőt a görögök, perzsák és indiaiak elleni harc során "éljük majd fel".
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)