FIFA 15 - indul az átigazolási szezon
Az Electronic Arts megerősítette, hogy a FIFA 15-ben is lesz Transfer Market. Nem voltak igazak a korábbi pletykák.
Az Electronic Arts megerősítette, hogy a FIFA 15-ben is lesz Transfer Market. Nem voltak igazak a korábbi pletykák.
Több mint 3 év után végre a végéhez közeledik a PlayStation Network feltörésével kezdődő botrány. A Sony beleegyezett a kártérítésbe, nem úszták meg olcsón.
Egyre biztosabb, hogy az Electronic Arts a Star Wars VII mozikba kerüléséhez igazítja a Star Wars Battlefront megjelenését.
Mégsem lesz évente új Battlefield - az EA jövőre halasztotta a Battlefield Hardline októberre tervezett megjelenését.
Azt eddig is tudtuk, hogy a grafikát érintő változtatások sokkal realisztikusabbá varázsolják majd szeretett focis játék-sorozatunkat, most azonban az is kiderült, hogy a játékosok és a nézők érzései is befolyásolhatják a meccs alakulását.
A Barcelona argentin csatára, Lionel Messi a tengeren túlon túlságosan magányos lett, ezért kellett mellé valaki a borítóra. Az EA most leplezte le, hogy kit kapnak az amerikai és kanadai rajongók.
A rendező, Seth Gordon elmondta, hogy a film forgatása jövő év elején veszi kezdetét, és beszélt a szkript állapotáról is.
Ahogy azon sem sokan lepődtek meg, hogy idén is lesz új FIFA játék, úgy a FIFA 15 borítóján lévő játékos látványa sem sokkol majd senkit.
A Dishonored 2: Darkness of Tyvia már korábban is felbukkant, de az E3 2014-es bejelentés elmaradt. Lehet, hogy a Bethesda a Gamescomra tartogatja a leleplezést.
Lehetséges, hogy a LucasFilm nem viszi magával 2015 egyik nagy durranását, a Star Wars VII-et a Comic-Conra.
A BioWare újabb gameplay videót oszott meg a közönséggel, ahol ezúttal a felfedezés, a harcrendszer és a narratíva lesz a középpontban.
Az, hogy lehet pénzt költeni AAA címekben sajnos már nem hír, de néha előkerülnek fejlesztők, akik el akarják magyarázni, hogy ez miért jó.
Ma Early Access játékként jött ki a The Tower, a fejlesztők pedig egy 2015-ös dátumot adtak meg végleges megjelenési dátumként. Aztán jött egy moderátor.
Az EA-nél mindig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a játékosok minél jobban hasonlítsanak hús-vér testvérükre, ebben az évben azonban rengeteg extrával sikerült megdobni a dolgot.
Csak nagyon elvétve hallunk a Sleeping Dogs sorozat következő részéről, de lehet, hogy 2015-ben végre megkapjuk.
Idén is jön egy új Pro Evolution Soccer, ami, hasonlóan a FIFA-hoz, szintén új motort kap, és láthatóan jót tesz neki a változás.
A Ubisoft ritmusjátéka tavaly folytatást kapott, és azt hittük, hogy évente jön egy új rész. Na, ez már nem biztos.
Jövő héten jelenik meg a Sniper Elite 3, és néhányan természetesen már most játszanak vele. Ha nem bírtok addig várni, nézzétek meg az első 15 percet.
A Paramount Pictures nagyvonalakban ismertette velünk 2015-ös és 2016-os terveit. Folytatások és remake-ek mindenhol!
A Batman: Arkham Knight megjelenésről eddig csak annyi tudtunk, hogy átcsúszik 2015-re, most viszont lehet, hogy maga Batman szivárogtatta ki a dátumot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)