Szupertitkos atomtengeralattjáró a Google Earth-ön
Kína legféltettebb hadigépezetét kapta lencsevégre egy kereskedelmi műhold.
Kína legféltettebb hadigépezetét kapta lencsevégre egy kereskedelmi műhold.
A Google központjának majdnem egészét lefedő napelem-rengeteg mellett 10 millió dollárral segíti a hibrid autók fejlesztését.
A Google szerint a Windows Vista beépített indexelő-kereső szolgáltatása sérti a trösztellenes megegyezéseket. A feltételezett támadásra a Gmail saját PowerPoint-olvasóval válaszol.
A Google úgy gondolta, frappáns ötlet az eBay konferenciájának napjára szervezni saját ügyféltoborzóját. Hiba volt.
A Firefox böngésző egyre népszerűbb és az oldalt is egyre többen nézitek ezzel a software-el. Szép lassan készül a tűzróka 3-as verziója amiben elképzelhető, hogy blokkolni fogja a Google által rosszindulatúnak minősített oldalakat.
Ugyan nincs megerősítve, de a Google képkereső szolgáltatással már specifikusan arcra is rá lehet keresni.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy minden nagyobb keresőkkel foglalkozó cég egy univerzális keresőben látja a jövőt. A google nemrég kiadott közleménye szerint azonban a cég igen közel jár az áttöréshez.
Egy biztonsági szakember kipróbálta, hogy hányan klikkelnek rá "Az Ön gépe vírusmentes? Kattintson ide ingyenes fertőzésért!" szövegű hirdetésre. Az eredmény fél év alatt 409 kattintás.
Figyelemreméltó szabadalmi kérelmet nyújtott be a Google nemrég a játékokon belüli reklámozásra vonatkozólag. Az iratból az is kiderül, hogy már legalább egy éve foglalkoznak a kérdéssel. Ha az abban foglaltak megvalósulnak, akkor hamarosan a weblapok tartalmával egybecsengő Google hirdetésekhez hasonló, személyünkre szabott reklámok jöhetnek velünk szemben a virtuális térben.
A találatok mellett „szponzorált link”-ként megjelenő AdWord hirdetéseket használták ki leleményes vírusírók, hogy elterjesszék munkájukat. Igen egyszerűen tették mindezt: közismert cégek nevei mögé bújva hirdettek, de a link előbb olyan oldal(ak)ra vitt, ahol egy júniusban befoltozott Internet Explorer hibát kihasználó kód futott le, ami keyloggert telepített a mit sem sejtő felhasználók gépére.
A Google egy sajtóközleményben bejelentette, hogy felvásárolta a DoubleClick nevű internetes reklámügynökséget.
A Google hivatalosan bocsánatot kért a kínai Sohu.com portáltól, amiért engedély nélkül használta annak egyik technológiáját.
A Google hangalapú keresőrendszereket tervez mobilra, így nem kell sem billentyűzetet, grafikus felületet, vagy internetkapcsolatot alkalmazni.
Április eljseje lévén vártam már, hogy fura hírek kapnak szárnyra. Itt is van rögtön a Google Paper, ami úgy tűnik a Google idei poénja - tavaly az 51-es körzetet Google Earth-tel meglátogatva találhattunk furcsaságokat (már akinek a kerti sütéssel párhuzamosan a csészealjat lemosó és annak aksiját feltöltő, erősen hupikék lények annak számítanak :) )
Új szolgáltatások jelentek meg a YouTube videomegosztó oldalon. Az újdonságok a tulajdonos Google növekvő befolyását jelzik.
A Google céges kerékpárokat ajándékozott alkalmazottainak, így kívánja kivenni részét a környezetvédelemből.
A Google kezében lévő YouTube videomegosztó szolgáltatás az egyik legismertebb weboldal az interneten. Kihívója az NBC és News Corp. közös fejlesztése, hátuk mögött olyan nagyvállalatokkal, mint a Microsoft, Yahoo, AOL és MySpace.
A mai napon a Google bejelentette, hogy felvásárolta a játékban reklámozás ismert cégét, az Adscape Mediat.
A Google, a Youtube internetes videó megosztó oldal tulajdonosa komoly per elé néz, mivel a Viacom megelégelte az illegális anyagok közzé tételét az oldalon.
Érik az újabb slágertermék: a blogszférán terjengő pletykák szerint a Google saját mobiltelefont dobna piacra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)