PlayStation Now - olcsóbb lett az előfizetés, bővült a kínálat
A Sony megpróbálja árban is felvenni a versenyt a piac többi szereplőjével.
A Sony megpróbálja árban is felvenni a versenyt a piac többi szereplőjével.
A főszereplő ezúttal is új dizájnt kap, ami sokak számára egy felüdülés lesz a Sun & Moon széria fura megvalósítása után.
Nem választhatunk kasztot a játékban, cserébe az elszórtan megtalálható eszközökkel és augmentációkkal testreszabhatjuk majd a főszereplőt.
Ismerős arcokból sem lesz hiány a Lucifer utolsó szezonjában.
Neil Druckmann elmondta, hogy az első rész két főszereplőjének kapcsolata átalakult, de Joel ettől még ott lesz az események sűrűjében.
Úgy gondolja, hogy a felháborodás egy árucikké vált, amit bizonyos ipari és politikai szereplők a kényük-kedvük szerint manipulálnak, ennek tudható be a Joker film erőszakosságát kipécéző trend.
A konzolos változat legfrissebb bemutatójában részletesen beszélnek a választható karakterek különleges képességeiről.
Annyi szent, hogy ezen sokan nagyot fognak nézni.
Folyamatosan keresik a színészeket Robert Pattinson mellé az új Batman filmekhez, és lehet, hogy most sikerült megtalálniuk két szereplő megformálóját.
Elza látomásai egy elvarázsolt erdőbe vezetik majd szereplőinket, ahol még a mágikus képességek dacára is is komoly kihívások várnak rájuk.
Az 1995-ös adaptáció két főszereplője 24 év után újra tettek egy próbát az eredeti Mortal Kombattal, miközben érdekes részleteket árultak el a film forgatásáról.
Már nem győzzük számon tartani a szereplőgárdát.
A készítők úgy gondolták, hogy a főszereplő és a rajongók is megérdemlik, hogy ennyi év után végre diadalt ünnepelhessenek.
Dan Aykroyd megerősítette, hogy visszatér és szerinte arra is van esély, hogy Bill Murray és a többiek is csatlakozzanak a gárdához.
Temérdek sztár feltűnik majd az új Suicide Squad moziban.
Szerintük a videojátékipar szereplőinek működése igen megbízhatatlan és átláthatatlan, készítettek is egy 84 oldalas jelentést is a vizsgálatokról.
A Black Mirror: Bandersnatch és Az útvesztő egyik színésze csatlakozott a készülő szériához.
Az Örökkévalók egy teljesen új csapatot hoz be a Marvel Filmes Univerzumba, és a jelek szerint a stúdió még nem lőtte el minden puskaporát a filmhez tartozó bejelentések terén.
Visszatér az előző játék főszereplője, de nem csak őt irányíthatjuk majd. A Switch tulajok most dörzsölhetik tenyerüket, csak ők kapják meg a Deadly Premonition 2-t.
Állítólag olyan karakterekkel verekedhetünk majd, mint Pókember vagy a Horizon: Zero Dawn főszereplője, Aloy.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)