Destiny - 9,5 millió regisztrált játékos, készül a Destiny 2
A Destiny elképesztően sikeres lett és az Activision bejelentette, hogy a kiegészítők mellett már megindult a Destiny 2 fejlesztése is.
A Destiny elképesztően sikeres lett és az Activision bejelentette, hogy a kiegészítők mellett már megindult a Destiny 2 fejlesztése is.
Egy igencsak fontos brnói eseményen vett részt hazánkat képviselve a JátékosLét Kutatóközpont kreatív vezetője. Nem, nem csak a kocsmákba nézett be.
A Riotnál nem került sor semmilyen bejelentésre, de előbb-utóbb számíthatunk valami jóra a csapattól.
Az egyre népszerűbb játékmotor fejlesztői úgy tűnik, szívesen átruháznák a jogokat valamelyik nagy cégre. Állítólag a Google is a pályázók között van.
Valódi kémnek érezhetjük magunkat a SecureDrives fejlesztésével, ugyanis SMS-ben adhatunk parancsot a meghajtónak az önmegsemmisítésre.
Folytatódik a The Evil Within fejlesztését bemutató videósorozat, ahol ezúttal a látványvilág, a hangok és az inspiráció áll a középpontban.
Az internet főoldala külső támogatóktól kapott egy igen komoly összeget, amit az oldal fejlesztésére, és a közösség támogatására költenek majd.
A 2K Australia befejezte a The Pre-Sequel fejlesztését, így már nem kell sokat várnunk a Borderlands első és második részét összekötő shooterre.
A Ubisoft egy izgalmas előadással készült az idei EGX-re, ahol a The Division fejlesztésével kapcsolatos számos érdekességet bemutattak, valamint bepillanthattunk a játékmenetbe is.
Hiába hagyták félbe a fejlesztést, még így sem volt olcsó mulatság a Blizzard titokzatos projektje.
A fejlesztést végző inXile Entertainment statisztikái szerint kifejezetten sikeresen debütált a Wasteland 2.
A Blizzard ma bejelentette, hogy az immár hét éve készülő MMO fejlesztését egyszer és mindenkorra leállította. Ez az a játék, amit mindenki nagyon várt, de igazából senki nem tudott róla semmit.
Eddig is fejlesztettek a szemüvegre a Unity Engine segítségével, de most új lendületet kap a virtuális valóság.
Minden idők leghosszabb fejlesztési ciklusával rendelkező Final Fantasy epizódjának játékmenetét vehetjük szemügyre.
A Planescape: Torment szellemi örökösekének fejlesztése jól halad, amit a legelső gameplay videóval bizonyít az inXile csapata.
A fejlesztőcsapat örült, hogy otthagyta a Halo korlátait és sokkal kötetlenebbül dolgozhatott, így tényleg szabad utat kapott a kreativitás.
A játékosok egyre elégedetlenebbek a DayZ fejlesztési menetével, a fórumokon folyamatos a harc, ezért a játék producere igyekezett tisztázni a helyzetet.
A játékfejlesztők szövetsége és az FBI most összefogott, hogy együtt találjanak megoldást a fejlesztőket érő internetes zaklatásra.
Itt egy példa arra, hogy a piaci verseny néha nekünk kedvez. Most éppen árcsökkenéssel.
Az nem újdonság, hogy a tabletek, az okostelefonok, a laptopok, a játékos PC-k és maga a gépfejlesztés sem olcsó mulatság. Megoldás viszont van.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)