GameStar Awards 2018 - szavazz az év legjobb játékaira!
Idén is a ti szavazataitok alapján dől el, hogy mely játékokat díjazzuk az elmúlt év felhozatalából!
Idén is a ti szavazataitok alapján dől el, hogy mely játékokat díjazzuk az elmúlt év felhozatalából!
Kiderült, hogy a Huawei a kínai főhadiszállásán egy Fehér Ház nevű titkos laborban dolgozik a márka jövőjén és az Amerikától való függetlenedésen.
A PlayIT-en ismét próbára tettük a látogatók e-sport skilljeit, a kihívás pedig most is rengeteg embert érdekelt.
Többek között ezért is megéri mindenképp útba ejteni tesztlaborunkat a hétvégi PlayIT Show-n.
A PlayIT-en ismét lesz GameStar E-sport Alkalmassági Tesztlabor, amelyet az ESET támogat, egészen konkrét céllal: hogy a közös móka mellett a biztonságunkról is szó essen. És most nem csak a kártevőkről van szó.
A budapesti PlayIT mindkét napján a G csarnokban várunk titeket, hogy segítsünk megtenni az első lépést az e-sport-sztárrá válás útján. Most felfrissítettük a koncepciót.
A Nintendo Labo legújabb készletében három járművet építhettünk és nem bántuk meg.
Előre leszögezem, a filmet sokan másképp látják majd, mint én. Épp ezért lehet, hogy sokaknak átlagos élmény lesz, de nekem katartikus volt annak ellenére, hogy tele van hibákkal. Furcsa felütés? Tudom, de magyarázom.
429 euróért lehet majd hazavinni a MonsterLabo különleges The First számítógépházát, amelyből csak kevés készül.
Ki lehet hozni egy jópofa filmet a vörösköpenyes halálából?
A szeptemberben megjelenő Vehicle Kittel autózhatunk, repülhetünk, tengeralattjárót vezethetünk.
Zseniális kollaborációs ötlet, csoda, hogy csak most valósul meg.
A kreativitás nem ismer határokat, a Labo-építők elképesztő dolgokat alkottak.
Hagytunk egy kis időt, hogy mindenki bepótolhassa a legutolsó júniusi premiert is, viszont most kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: mi volt a legjobb alkotás az előző hónap felhozatalából?
A Nintendo kartonpapírból hozta össze a saját LEGO-ját, amelyből kontrollereket, kiegészítőket és játékokat állíthatunk össze, sőt akár újakat is kitalálhatunk. A kreativitás pedig kifizetődő.
A Mario Kart versenyeket Switchen már a Toy-Con karton motor kormánnyal is élvezhetjük.
A GameStar e-sport alkalmassági tesztlabor egész nap vár titeket a budai oldalon, de nem csak emiatt érdemes gamerként kinézni.
A budapesti PlayIT-en egy E-sport Alkalmassági Tesztlaborral képviseltette magát a GameStar, ahol természetesen Kaci is próbára tette magát.
Ma egész nap várunk benneteket a PlayIT-en, ahol kipróbálhatjátok magatokat e-sportolóként, sőt egy csúcskategóriás billentyűzet is nyerhettek.
Szem-kéz koordinációra, jó reakcióidőre, memóriára és egy kis lexikális tudásra is szükség lesz, ha jól akartok szerepelni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)