Gamescom 2016 - negyedórán át mozog a The Surge
A Lords of the Fallen fejlesztőinek vadonatúj akciójátéka, a The Surge a tavalyi E3-on mutatkozott be, az idein pedig már közel negyedórát mutatnak nekünk a játékmenetéből.
A Lords of the Fallen fejlesztőinek vadonatúj akciójátéka, a The Surge a tavalyi E3-on mutatkozott be, az idein pedig már közel negyedórát mutatnak nekünk a játékmenetéből.
Megérkezett a következő feladat, a célpont adott, már csak meg kell találni a végrehajtás módját.
A Polyphony Digital honlapjára a napokban kerültek fel a legfrissebb eladási adatok, amelyek szerint a Gran Turismo 6 még mindig elképesztően jól fut.
A No Man's Sky univerzuma hatalmas, minden bolygó tele véletlenszerűen generált lényekkel, így csak idő kérdése volt, hogy mikor fedeznek fel több fajt, mint ami a mi egyetlen bolygónkon van - de hogy mindez egy nap alatt megtörtént, az a készítőket is meglepte.
A Hello Games szinte minden fontos beállítási lehetőséget megad a PC-s játékosoknak a No Man's Sky grafikáját illetően, így akár 4K-ban is felfedezhetjük a játék rengeteg bolygóját.
PC-n már eddig is játszhattunk a Killing Floor 2 félkész változatával, néhány hónap múlva viszont már a teljes játékban nézhetünk farkasszemet az élőholtak hordáival.
Bár a készítők valószínűleg csak egy letisztult kezdőképernyőt szerettek volna készíteni a No Man's Sky számára, ezzel több játékost is sikerült összezavarniuk.
Ha szeretted volna első kézből megtapasztalni, hogyan szerezte C-3PO a vörös karját, amit a Star Wars: Az ébredő Erőben volt látható, akkor az ingyenes Phantom Limb Level Pack DLC-t pont neked szánták.
A 2014-es Crimes & Punishments után kíváncsian vártuk, hogy a Frogwares hogyan csiszolja tovább a jól sikerült elemeket a Sherlock Holmes: The Devil's Daughter képében, de hiába érkezett meg a legújabb epizód, a mosolyunk nem teljesen őszinte.
A Stellaris világai még színesebbek lehetnek a Paradox játékának első DLC-jével, hiszen még több különböző fajjal futhatunk össze csillagközi utazásaink során.
Eddig a második szezon sem volt megerősítve, de úgy tűnik a fejlesztők összesen három évadot terveznek a legújabb Hitman játékhoz.
A Hearts of Iron IV jelenleg a legösszetettebb olyan szimuláció, amelyben valóra válthatjuk világuralmi törekvéseinket.
Furcsa módon egy videoklip kíséretében érkezett meg a Hitman negyedik epizódjának bejelentése, de a szerencsére túl sok titkot nem őrzött meg a Square Enix, így a megjelenési dátum is kiderült.
A Hitman fejlesztői három, gyors egymásutánban kiadott epizód után eddig hallgattak a negyedik szakaszról, de hamarosan minden fontos infó kiderül a folytatásról.
A Netherrealm legfontosabb alakja nemrég megint felpiszkálta a Mortal Kombat XL (nem túl boldog) PC-s közönségét, de remélhetőleg nem ok nélkül tette.
A Disney Infinity sorozat törlése egyben azt is jelenti, hogy a már megjelent változatok szervereit is lelövik a készítők, amik elég komolyan érintik azokat, akik nem konzolon játszottak az Avalanche játékaival.
A Star Wars: Az ébredő Erőre fókuszáló LEGO-játék folytatja a franchise örökségét, de vajon a Traveller's Tale megtartotta a már jól bejáratott koncepciót és csak kozmetikázott rajta kicsit, vagy valódi újdonságokkal is készült? Tesztünkből kiderül.
Befutott a Farming Simulator 17 legújabb előzetese, amelyben a vetéstől az aratásig követhetjük végig a mezőgazdasági munkákat.
A napokban kiadott trailerből kiderül, hogy mikor érkezik meg PC-re és Xbox One-ra a Bulkhead Interactive belső nézetes puzzler játéka, a The Turing Test.
Hideo Kojima nem csupán kilátogatott az idei Comic Conra, hanem egy közel egyórás beszélgetésre is leült Geoff Keighleyvel, de ez alatt sokáig nem pont arról volt szó, amire számítottunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)