Csúszik a G.I.Joe forgatása
Dwayne "The Rock" Johnson egyszerűen túl elfoglalt, hogy még egy filmbe belevágjon, ezért egyelőre parkolópályára állították a munkálatokat.
Dwayne "The Rock" Johnson egyszerűen túl elfoglalt, hogy még egy filmbe belevágjon, ezért egyelőre parkolópályára állították a munkálatokat.
Pete Hines nemrég több mindent érintett a Bethesda munkájával kapcsolatban, így szóba került az utóbbi két E3-on tartott sajtókonferenciájuk is. Az eddig nem túl hosszú sorozat pedig valószínűleg jövőre sem szakad meg és újabb előadásra számíthatunk.
Az szimplán Art of League of Legends című könyv rengeteg hivatalos artworkot tartalmaz a karakterek első rajzaitól az új térképen át a legkedveltebb skinekig.
Az idei PAX panel alatt rendesen kifaggatták a titokzatos projekten dolgozó írónőt, aki többek között az Uncharted kreatív munkájáért is felelt.
A valóságban sokszor vannak előítéleteink a csapatmunkával kapcsolatban, de mi a helyzet az online együttműködéssel? Bányai Fanni pszichológus most ezt a témát vizsgálta meg közelebbről is.
Azt eddig is tudtuk, hogy Warren Spector vezeti majd a System Shock 3 fejlesztését, de amint az nemrég kiderült, sok korábbi munkatársát is maga köré gyűjtötte, hogy segítsenek folytatni a sorozatot.
Egy mérnök áldozatos munkájának hála már egy PC is elég ahhoz, hogy az eredeti SNES kazettáinkat lejátszuk. Mutatjuk a trükköt.
A Google még többet tesz azért, hogy odacsapjon produktivitásunknak, és segít, hogy munkát színleljünk.
Reneszánszukat élik a pixelgrafikás lövöldék, egy a Broforce-on és a Nuclear Throne-on is dolgozó fejlesztő pedig egy olyan beteg koncepcióról rántotta most le a leplet, amelynek beharangozó előzetese garantáltan nem munkahelybarát.
Tezuka Osamu leghíresebb munkái találkozhatnak az Astro Boy: Edge of Time-ban, de a projekt megvalósításához a rajongók anyagi támogatására is szüksége van a kártyajáték mögött álló csapatnak.
A Finis Retro Games Comparison Blog elképesztő munkát végzett a Test Drive és más játékok különböző verzióinak értékelésével. A legapróbb részletekre kiterjedően kielemezi a különbségeket, valódi profi munka, a retro gaming szerelmeseinek kötelező kattintás.
Maga Hugh Jackman jelentette be, hogy sikeresen befejezték a Wolverine 3 forgatási munkálatait, így neki már nem lesz több dolga a premierig.
Ez évben sem maradunk pankrációs játék nélkül, és bár a fejlesztők nem tették bele a Showcaset, több munkát fektettek többi játékmódba.
A No Man's Sky egyedi megoldásai komoly terhelésnek teszik ki a hardvert, de a jelek szerint a Hello Games csapata remek munkát végzett optimalizálás terén.
Az Internet Archive munkásságának köszönhetően immáron elmerülhetünk a videojáték történelem egy szeletkéjében.
Már csak néhány nap van hátra a PC-s kiadás megjelenéséig, de a Hello Games még mindig tolja bele a munkát.
A Pokémon GO új frissítése a zsebszörnyek erőviszonyainak kiegyenlítésén is munkálkodott egy kicsit.
A San Diego Comic Conon többek között a Sea of Thieves mögött álló komoly művészeti munkáról is hallhattak a látogatók, a panelbeszélgetésen pedig a Rare több mutatós apróságot is mutatott a játékból.
Befutott a Farming Simulator 17 legújabb előzetese, amelyben a vetéstől az aratásig követhetjük végig a mezőgazdasági munkákat.
A Pokémon GO-ban 40-es szintig lehet legfeljebb eljutni, de elképesztő mennyiségű munka és idő kell hozzá. Egy játékos most elérte, de persze ő sem tisztességesen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)