Úgy tűnik, közel 40 ezer magyar mozinéző nem akart sokat gondolkodni a hét utolsó napjaiban
Kétségtelen, hogy szépen rajtolt a Halálos iramban 9. a magyar mozikban.
Kétségtelen, hogy szépen rajtolt a Halálos iramban 9. a magyar mozikban.
Near haláláról az egyik ismerőse számolt be egy megdöbbentő dolgokkal teli Google Dokumentumban.
Hálás köszönet az Amazon Prime-nak azért, hogy nem maradtak örökre a vágóasztalon ezek a pillanatok.
Szerencsére ezúttal nem olyan nagy a csúszás, mér héttel több türelemre lesz csak szüksége a Dűne-rajongóknak.
Halasztást követ újabb halasztás, mi pedig már tényleg semmit nem értünk. Így készül az Abandoned.
Eljött az igazság pillanata, most ti döntötök arról, melyik a legjobb és a legszörnyűbb Halálos iramba rész.
Semmilyen szinten nem tud meglepetést okozni a Halálos iramban 9, de kérdés, hogy ezt egyáltalán elvárja-e már bárki is a világon.
A Halálos iramban eltolt részével indul be igazán a 2021-es blockbuster szezon, de azért reméljük, hogy ennél jobb lesz az idei felhozatal.
Lesz valami közös Ryan Reynolds Zöld Lámpásában és Pierce Brosnan karakterében.
Most, hogy betöltötte huszadik évfordulóját a Halálos iramban első részének bemutatója, egy kis kvízzel rukkoltunk elő.
A Nintendo amerikai fejesei szerint valójában remekül halad a 4 éve bejelentett játék fejlesztése.
Özönlenek a tömegek a mozikba a nyitás óta? A Puliwood szerkesztői átbeszélik, hogy állnak bevételügyileg a nemrég debütált filmek, és megéri-e még moziban bemutatni blockbustereket.
Vin Diesel egy interjúban beszélt arról, hogy a jövőbeli filmek tovább vihetik a Walker család hagytékát.
Lokit, Thor mostohafivérét az MCU-nak hála tömegek ismerték meg, de érdemes tisztában lenni a sokrétű karakter képregényes múltjával is.
Nem titok, hogy a két filmes nagy Dungeons & Dragons-rajongó, egy jótékonysági kezdeményezésnek hála pedig hamarosan más sztárokkal együtt fognak belevágni egy kalandba.
A Halálos iramban 9 sztárját faggatták ki a komolyabb mutatványok kapcsán, Cena pedig meglehetősen laza választ adott.
Jól halad a játékból készült film gyártása, a Gearbox elnöke azonban a rajongók türelmét kéri.
Befutott a S.T.A.L.K.E.R. 2 gépigénye, ami messze nem halálos.
A közel kétperces anyagnak hála alaposan megnézhetjük a játékmenetet, aminek egyik fontos eleme a szörnyetegek cafatokra lövése.
Ismered a klub összes szabályát? A Mátrixon kívül is követed a fehér nyulat? Vagy 1999 óta imádod az almás pitét?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)