Még idén érkezik a Torchlight: Infinite, a klasszikus sorozat mobilokra fejlesztett folytatása
A végső megjelenés még odébb van, de nemsokára pörgethetjük a béta verziót.
A végső megjelenés még odébb van, de nemsokára pörgethetjük a béta verziót.
A Facebookon szerencsére semmi sincs kőbe vésve, néhány mozdulattal akár többéves posztoktól is megszabadulhatunk.
Az író egy nagyon kemény feltételhez kötötte a vendégszereplést.
Nem olyan rövidke szériát kapunk, mint amilyeneket eddig megszokhattunk a Disney+-on.
Képregényes utalásokkal és vendégszereplőkkel erősít a She-Hulk: Attorney at Law sorozat új kedvcsinálója.
A kormány tegnapi bejelentése valósággal sokkolta az országot, ráadásul a kérdésben nehéz tisztán látni, ezért szakértőhöz fordultunk.
A Disney és a Lucasfilm nagy hibát követtek el, amikor a Marvelt másolták.
Emellett Alex Garland friss filmje, a Men elemzése is felvételre került.
A piros csapat megszerezte magának a népszerű streaming csapat, az OfflineTV legcukibb alakját.
Hivatalos dokumentum tette egyértelművé, amit már eddig is sejteni lehetett Must Twitteres balhéja kapcsán.
Az NMHH meghosszabbította a támogatási programot, és a vásárolható készülékekre vonatkozó felső értékhatár is megszűnt.
Nem csak írott formában, hanem a megszokott módon, videóban is mesélünk nektek a Thor: Szerelem és mennydörgésről.
A Ubisoft több régi címének működésképtelenné válik a multiplayer komponense, illetve megszűnnek az online funkciói.
A Marvel-rajongók szerint némi hátsó szándékkal sikerült volna, de maga a karakter cáfolta ezt.
A Stranger Things eddigi legsötétebb évadzárójára számíthatunk.
Dwayne Johnson hamarosan Black Adamként debütál, de pár mókás kép alapján más képregényes rosszfiúk szerepét is megkaphatná - vagy talán inkább mégsem.
Most már tudjuk, hogy a korábban az Epic által megszellőztetett dátum nem a végleges volt, de van másik.
Panam Palmert is megszerezheti, aki időben lecsap a Cyberpunk 2077: Gangs of Night City mellé érkező Families and Outcasts csomagra.
A Vicarious Visions megszűnése tehet mindenről.
Egy lelkes streamer és csapata megszerezte az Immortal rangot, és ez Wudijonak semmibe sem került.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)