Beperelték a Telltale-t a kirúgott dolgozók
Az egykori munkatársak azt kifogásolják, hogy nem értesítették őket időben a cég bezárásáról, ezért most komoly kompenzációt követelnek.
Az egykori munkatársak azt kifogásolják, hogy nem értesítették őket időben a cég bezárásáról, ezért most komoly kompenzációt követelnek.
Már ülnek az Apple Store-ok előtt a fanatikus hívők, hogy mindenkinél korábban ölelhessék magukhoz a legújabb iPhone-ok valamelyikét. Az egyik vetélytárs pedig gondolt egyet és odaszúrt, ahová kell.
A SEGA munkatársai még dolgoznak egy kicsit a retro masinán, így az sajnos csak jövőre fog a boltok polcaira kerülni.
A héten érkező Y3S3.1-es patch kisebb változásokat hoz, de legalább egy kicsit elveszi a TK-zók kedvét.
Novemberben indul a Kickstarter kampány, de most megtudtuk az első részleteket.
Nem szép dolog lelőni a csapattársakat a játék battle royale mókájában, és ezzel a fejlesztők is tisztában vannak.
Az Asmodee Digital csapata már elkezdte a fejlesztéseket, hogy az ünnepekre ki is adhassanak egy címet.
Akár egy 1500 dolláros bölcsőt is ad azért, hogy a cég munkatársának új családtagja békésebben pihenhessen, a dolgozó pedig kiegyensúlyozottabb lehessen.
Több mint tíz különböző társasjáték, és persze videojátékok is várnak titeket a rendezvény legjobb standján!
A Guerilla Games és a Steamforged Games koncepcióját pillanatok alatt szórták meg pénzzel a rajongók.
A konzolos, a PC-s és mobilos kiadások után társasjáték formában is beszerezhetjük majd az Epic Games népszerű játékát.
A csapat vezető producere szerint ők nem fognak beleesni abba a hibába, mint versenytársaik.
Ha érdekel az informatika, szívesen vennél részt hazai és külföldi szakmai konferenciákon, fejlődnél és segítenél másoknak fejlődni, itt a lehetőség!
A berlini IFA kiállításon a Lenovo is erősen odacsapott, nem csak az üzleti laptopok egyik királyát mutatta be, de csodaszép és ötletes hibrideket is láttunk. Meg is mutatjuk őket szövegben és videón!
Az önálló játékként is játszható MyNBA2K19-cel beolvashatjuk arcunkat a játékba.
A gamescomon nyúztuk a Huawei új táblagépét, ami kifejezetten sokoldalú útitársnak bizonyult.
A Techland munkatársai egy rövid, de különleges videót tettek közé a játékosoknak.
Már most is rengetegen csak a telefonjukat nyomogatják társaságban, és úgy tűnik, sokak szerint ez még rosszabb lesz a jövőben.
Egy érdekes és izgalmas kis belsőnézetes kalandjáték vár ránk, amiben a sólyom hű társunk és legnagyobb fegyverünk is lesz egyben.
A Bizarre Creations egykori munkatársait tömörítő Lucid ezúttal egy MOBA-stílusú akciójátékot készít, amikben járművekkel küzdünk meg egymással.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)