Az Xbox Series X talapzatát nem tudjuk majd leszerelni
Ha valaki fektetve szeretné használni a Microsoft új gépét, akkor meg kell barátkoznia az alján található kerek talp látványával.
Ha valaki fektetve szeretné használni a Microsoft új gépét, akkor meg kell barátkoznia az alján található kerek talp látványával.
Harmadjára is csúszik a címszereplőt egyik nemezisével, a Gepárddal összeugrasztó film premierje.
Néhány frissítést követően a Digital Extremes játéka jóval kevesebb helyet foglal majd el a gépünk háttértárán.
Előkerült egy fotó a GeForce RTX 3090 referenciakiadásáról, és úgy tűnik, hogy rengeteg helyet foglal majd el a gépházban az új videokártya.
Mivel a nulláról építették fel a Mafia remake-et, akár még csúcsgép is kellhetne hozzá, de emiatt nem lesz szükség RTX-es kártyákra.
A Truly Exquisite és a Sony együttműködéséből született luxus-konzol hamarosan előrendelhető, ami talán azt is jelenti, hogy a rendes gépekre is lecsaphatunk.
Hihetetlenül erősek az új GeForce grafikus kártyák, számokban mindenképpen nyernek, de a hamarosan érkező játékkonzolokat nem fenyegeti a PC gaming. Mutatjuk, miért.
Ahogy az sejthető volt, az Xbox Series S is beindította néhány ember fantáziáját, így lett az Xboxos mosógép, hangszóró és még sok egyéb furcsa holmi.
A Sinclair ZX Spectrum a 80-as évek ikonikus mikroszámítógépe volt. Friss, felújított változata már a második kiadásnál tart és az érdeklődés minden várakozást túlszárnyalt. Viszont ha érdekel, már csak pár napod van lecsapni egyre!
Nagyon úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen lesz a távoktatásra való átállás, és óriási segítség, ha a legfrissebb, legális szoftverek futnak gépünkön.
A Windows különféle kiadásaitól a Linuxon át a macOS-ig számos operációs rendszer fut világszerte laptopokon és asztali gépeken. A tiéden melyik?
Miközben már átvette a vezetést a Microsoft legfrissebb operációs rendszere, rengetegen halogatják a váltást. Ráadásul PC-k millióin továbbra is a lassan húszéves Windows XP fut.
A Scavengersben a túlélésünkért kell majd küzdenünk, miközben a gépi ellenfelek mellett más játékosokkal is összecsaphatunk.
Az eredeti Crysis legendásan brutális gépigénnyel rendelkezett, azonban a felújított változatnál már nem kell aggódni emiatt, talán annyira nem is meglepő módon.
A Blizzard enyhített egy kicsit a követelményeken.
A CD Projekt RED közösségi menedzsere tisztázta a helyzetet.
Nagyon vékonyak az új Lenovo notebookok, pedig odabent már a legújabb chipek dübörögnek. Van azért néhány hajmeresztő újítás, amelyekről még nem tudjuk eldönteni, örüljünk nekik, vagy sírjunk miattuk.
Egy LEGO Super Mario készlet járt a szerkesztőségben, amelyre Kaci egyből rá is vetette magát. A szettből megépíthető pályát ebben a videóban ráadásul végig is játszotta.
Erősebb gépre lesz szükségünk a World of Warcraft: Shadowlandshez, mint ami két éve kellett a Battle for Azeroth kiegészítőhöz.
Nemcsak PC-n és a hamarosan debütáló gépeken kalandozhatunk majd Gollammal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)