A lusta gamer párnája
Eddig is sok elmés megoldás született annak érdekében, hogy minél kényelmesebbé tegyék a játék közben is az életet, ám egy Japán cég egy igen egyedi megoldással rukkolt elő a kézi konzolok tulajdonosainak.
Eddig is sok elmés megoldás született annak érdekében, hogy minél kényelmesebbé tegyék a játék közben is az életet, ám egy Japán cég egy igen egyedi megoldással rukkolt elő a kézi konzolok tulajdonosainak.
Japánban már megjelent a PlayStation Portable új kiegészítője, ami egy több funkciós kamerává változtatja a kis gépet.
A Sony kézben hordozható kis PSP gépe az utóbbi időben egyre rosszabbul szerepel a Nintendo DS-szel szemben, különösen a két cég hazájában, Japánban. Bár az Evil Avatar híre nem erről szól, hanem arról, hogy az Xbox 360 heti eladásokban végre lehagyta a PS2-t (!), azonban ennél, a Microsoft számára még mindig nem meggyőző adatnál sokkal meghökkentőbb tény, hogy több, mint TÍZSZER annyi Nintendo DS kelt el a héten, mint Sony PSP.
Érdekes, sőt felettébb meghökkentő fejlemény, amit a 1UP hírei között olvashatunk: a Blue Dragon nevű konzolos RPG alaposan helybenhagyta Japánban az eladások terén a Zeldát. Hogy ez miért olyan meglepő? Nos, a Zelda a Nintendo Wii legerősebb, eddig legjobban eladott címe, a Blue Dragon pedig Xbox 360-as játék.
Elég ritkán foglalkozunk a japán piaccal, ennek több oka is van: 1. Nagyon messze vannak 2. A PC-s játékok nem túl népszerűek arrafelé 3. Elég kevesen beszélünk japánul. Azonban érdekes az ottani trendeket megfigyelni: rábukkantam egy olyan kimutatásra, amely az elmúlt egy év (2005 dec 5.-2006 dec 1) japán konzol-hardver eladásait mutatja meg. S ne feledjük: a japán piac a világ videójáték piacai között az egyik legfontosabb...
A Japánok úgy tűnik nagyon szeretik a Nintendo új konzolját, ugyanis a kezdő 400000-es készlet úgy ahogy van elfogyott!
Takeo Takasu, a Japán Namco Bandai elnöke nyilatkozott a Playstation 3 premierjéről és a játékokról is.
Nem tudom, ki volt eddig képben Nintendo téren, de aki ismerte a korábbi masinákat, az tudta, hogy a Castlevania már az ősidők óta összeforr a japán konzolcég nevével. Gameboy Advance-re a különféle Castlevania részek a kedvenceim közé tartoztak, úgyhogy nem kicsit döbbentett le a hír. hogy Koji Igarashi (képünkön), a Castlevania (és a Konami) híres producere közölte: "Köszönöm szépen, mi a Wii-ből nem kérünk!"
A Square szerint az európai piac előbb-utóbb nagyobb lehet, mint a japán, ezért John Yamamoto, a cég CEO-ja közölte az MCV-vel, hogy a cége egy európai stúdiót keres, azzal a céllel, hogy "nyugati" játékokat fejlesszenek és adjanak ki.
A Reuters információi szerint a Japánban pár óra alatt gazdára talált mintegy 88 ezer Playstation 3 játékgépek nagyjából 200 PS1-es, illetve PS2-es játékot nem futtatnak rendesen - annak ellenére, hogy a Sony melldöngetve reklámozta: új konzolja az összes korábban megjelent PS-játékkal gond nélkül megbírkózik majd.
Egy japán napilap szerint igen, méghozzá körülbelül 200 PS és PS2 programmal. A Wikipedia lezárta a konzollal kapcsolatos szócikkét.
Japánban szombaton azon melegében ki is árusították a Sony új játékkonzoljából a szigetországnak szánt 80 ezres kontingenst. Egyes források ijesztő tömegjelenetekről és bérsorbanállókról számolnak be.
A japánok egyébként is imádnak minden nagyobb cuccért sorba állni, úgyhogy várható volt, hogy a Playstation 3-ért igazi néphadsereg áll majd az üzletek előtt.
A mai nap egyértelműen legfontosabb híre, hogy végre megjelent a PS3! Ugyan egyelőre csak Japánban, ott is csak nyolcvanezer darab, amely 5 perc alatt elfogyott, azonban ettől kezdve a PS3 is élő konzolnak tekinthető. Kár, hogy Európába csak 2007 márciusában jön (ha jön)
A videójátékok világa nemcsak PC-ből áll, sőt... tekintsünk ki kicsit a konzolok világába, amelytől manapság már a PC-k is nagyon függnek. A messzi Japánba és az Egyesült Államokba látogatunk ezúttal
A McDonalds Japánban meghirdetett játékának nyertesei MP3 lejátszót kaptak, ám a készülékekre a zenék mellett egy kémprogram is rákerült.
A Ceatec kiállítás első napján a Sony bemutatatta új Vaio PC-it és a két Blu-ray videofelvevőt, melyeket Japánban még idén piacra dobnak.
Jó reggelt! Már véget is ért a Tokyo Game Show 2006 játékkiállítás első napja Japánban. Ennek köszönhető, hogy ma péntekhez képest igen sok anyagról tudunk beszámolni. Öveket becsatolni, kezdődik a visszaszámlálás. Persze csak nyugisan, mert közben már javában készül a következő GSTV is, no meg a 'zújság :)
| - Milyen ajándékot szeretnél az esküvőnkre? - kérdi a skót a menyasszonyától. - Nem tudom, még nem gondolkodtam rajta. - Jó, akkor adok egy év gondolkodási időt! |
A Turbine és a SAKURA bejelentette, hogy a Dungeons & Dragons Online: Stormreach mostantól fogva Japánban is elérhetővé vált.
A japán Sanyo Electric és a tajvani Quanta Computer megegyezett abban, hogy közös vállalkozás keretei között LCD TV gyártó üzletágat hoznak létre. A várhatóan Sanyo Visual Technology nevet viselő cég központja Oszakában lesz, innen irányítják majd az új TV-modellek fejlesztését és a két anyavállalat által gyártot alkatrészek beszerzését. Az új vállalkozást október 2-án indítják el, hogy az év végére hagyományosan felélénkülő, üzleti szempontból kulcsfontosságú vásárlási szezonra már saját termékeivel jelenhessen meg a piacon. Tovább >>
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)