Mozgásban a Dave the Diver fejlesztőinek zombis túlélőjátéka, ami teljesen más szintet képvisel
Ráadásul hamarosan ingyen adhatunk neki egy próbát.
Ráadásul hamarosan ingyen adhatunk neki egy próbát.
Harmincegy évvel az első rész után megjelent a Flashback 2, de egy hét múlva már talán tehetünk úgy, mintha ez nem történt volna meg.
A Mars terraformálása kockajáték még kompaktabb, mint az Árész-expedíció, de a feladat ugyanaz: élhetővé tenni a Marsot.
A Mimimi Games még a nyár végén jelentette be, hogy lehúzza a rolót.
Nem ritka az olyan pilóta, aki legalább egyszer átél egy ilyet – ő azóta is repül. Karácsonykor bemutatnak egy rövidfilmet,…
Még innod sem kell ahhoz, hogy ezekből a filmekből kettőt láss.
Elolvastuk John Scalzi, Edward Ashton, Benjamin Stevenson és Deanna Raybourn új regényeit, amelyek közül kettőből film is készül, az egyik Robert Pattinson főszereplésével.
Olyan címekért is fájhat a szívünk, mint a Middle-earth: Shadow of Mordor, vagy a Yakuza széria pár remek darabja.
Mondjuk úgy, hogy elég speciális, nem mindenkit érintő szituációról van szó. Aki ismeri a „Shaquille O’Neal kezében gyerekjátéknak tűnnek amúgy…
Gyakorlatilag mindent megtalálsz a White Shark kínálatában, és nem csak a dizájn miatt fogod szeretni az új cuccokat.
Minden probléma megoldása a Disney.
Pár millió eurót elfelejtett befizetni, de akinek ennyi pénze van, azzal ez könnyen megeshet.
És a Warnert se csípjük, amiért elkaszálták a Prérifarkas filmet.
Hosszú ideje vártak már rájuk a Marvel-rajongók, most viszont végre tényleg belengették a Young Avengers csapat érkezését.
Van abban valami megmosolyogtató, hogy akkor jelenik meg az Árnyék és csont játékváltozata, amikor bejelentik a sorozat befejezését.
Nem sokat hallottunk mostanában a projekt felől, de úgy néz ki, érdemes lesz még egy kicsit várni.
Seth Macfarlane ismét megszólaltatja a szabadszájú medvét.
Destin Daniel Cretton, aki tető alá hozta a Shang-Chi filmet már nem dolgozik Kang nagy kalandján.
Rengeteg előnnyel jár a teljesen vezetékmentes fülhallgató. Mutatunk háromféle TWS-fülest, amelyek jól szólnak és bármelyik a tiéd lehet ajándékba, ha előfizetsz a PCW Max év végi akciójának keretében.
A hetedik évad lesz az utolsó a CBS produkciójából.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)