A San Diego Comic-Con is veszélybe került
A rendezvény szervezői hamarosan bejelentést tesznek arra vonatkozóan, hogy sikerül-e majd megtartani az eseményt.
A rendezvény szervezői hamarosan bejelentést tesznek arra vonatkozóan, hogy sikerül-e majd megtartani az eseményt.
Bár a Blizzard egyelőre nem mondta le a rendezvényt, figyelmeztettek mindenkit, hogy semmit nem tudnak garantálni.
Vízválasztó lehet a következő egy év, ugyanis ha a nagy techóriások és játékkiadók rákapnak a digitális prezentációkra, akkor könnyen végleg búcsút inthetünk a hagyományos expóknak.
Egészen 2021 nyaráig be sem teszik a lábukat egyetlen rendezvényre sem.
Mivel az idei showt ellehetetlenítette a járvány, így az ESA már a következő rendezvényre koncentrál, kaptunk is dátumot.
A rendezvény szervezői még nem döntötték el, hogy elmaradjon-e az augusztusi konferencia, de arról mindenkit biztosítanak, hogy digitális formában biztos jelentkeznek majd.
A világjárvány nem csak a nagyobb rendezvényeket, de a játékok történelmét őrző intézményeket is veszélybe sodorja.
A gamingvilág lemondta a legnagyobb rendezvényeit, és nemrég bizony még az E3 is visszalépett, de úgy tűnik a gamescom mögött álló csapat még megvárja, hogy hogyan alakul a nyár.
Újabb rendezvény esett el, a koronavírus miatt fújták le az élő BAFTA Games Awards eseményt a szervezők.
A tervezett meccseket megtartják, de csak online, élő kommentár kíséretében.
A srácok feladata az lett volna, hogy teljesen újragondolják az E3 rendezvényeket, de sajnos nem sikerült túl tartósra az együttműködés.
Noha Los Angeles vészhelyzeti állapotot hirdetett, fokozott óvintézkedések mellett így is megrendezhetik az év legnagyobb videojátékos rendezvényét.
Nem telik már el nap újabb halasztás, vagy egy rendezvény teljes törlése nélkül.
Nem csak a nagy események kerültek pácba.
Noha a Los Angeles-i expó dátuma távolabbi, azonban ettől még ez a rendezvény sem érezheti magát teljes biztonságban.
A kiadó a PAX East és a Final Fantasy VII Remake eseménye után most újabb rendezvényeket volt kénytelen lemondani, hogy ne tegye ki a járványnak az alkalmazottakat és a rajongókat.
Más a fejlesztőcsapat, más a dizájn, a lelke mélyén mégis ízig-vérig Baldur's Gate lesz a harmadik rész. Elmeséljük, hogy milyennek láttuk az utóbbi évek egyik legjobban várt szerepjátékát testközelből, egy németországi rendezvényen.
A koronavírussal kapcsolatos elővigyázatosság komoly akadályokat gördít a gaming rendezvények elé világszerte - ki tudja, a PAX East megússza-e pár távolmaradóval.
Cosplayer fronton is erős lesz a budapesti rendezvény.
Óráról órára gyarapodik a visszalépett kiállítók és előadók listája, ha így folytatódik, lassan értelmét veszti a rendezvény.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)