Több profi futballcsapat is videojátékokban szimulálja a koronavírus-járvány miatt elmaradt meccseit
A valódi játékosok nem léphetnek pályára, de azért a klubok így sem hagyják néznivaló nélkül a rajongókat.
A valódi játékosok nem léphetnek pályára, de azért a klubok így sem hagyják néznivaló nélkül a rajongókat.
Hamarosan friss tartalmakkal bővül a Respawn játéka, amibe többek között érkezik egy brutális új hős, valamint átalakul a rangsorolt mód működése is.
A csapnivaló rajt után még nem mondott le a Google a streamingről, folyamatosan dolgozik rajta a cég, hogy felzárkózhasson a platform a konzolok mellé.
A Rakéta csapat visszatér egy második körre, Lapras is megszerezhető lesz és egy másik legendás Pokémon is bekerül a raidekbe.
Jövő héten bekerül a régóta várt funkció, amiről most minden fontos tudnivaló ki is derült.
Akciófilmnek közepes, vígjátéknak csapnivaló és bizony még girlpower-téren sem adja azt, amit egy esetleges feminista kiáltványként értelmezhetnének az erre fogékony nézők.
A játékhoz három kiegészítő készül, a PlayStation trófeák leírása alapján pedig már lehet sejtésünk, milyen tennivalóink lehetnek a történet befejezését követően.
Összeszedtünk minden fontos tudnivalót, amelyek birtokában pontosan olyan fénykardot eszkábálhattok magatoknak, amilyet szeretnétek.
Itt a Star Wars Jedi: Fallen Order megjelenés, igyekeztünk nektek minden fontos tudnivalót és tanácsot összeszedni, hogy minél könnyebb legyen nekivágni a kalandnak.
A ma érkező csomag éke a Koala Carnival pálya, de új verdák és új karakterek is csatlakoznak a felhozatalhoz.
A megjelenés még messze van, de addig is bőven kaptunk néznivalót a legutóbbi Diablo IV demó buildből.
Indul a Season of Skulls esemény, ami új tennivalókat is ad.
Eddig sem volt szégyellnivalója Todd Philips karakterközpontú képregény filmjének, de most egy újabb mérföldkövet ért el a Joker.
Az Egyesült Államokban a héten rajtol el a szolgáltatás, így most ki is derültek a fontosabb tudnivalók róla.
Ha már a létező összes tennivalóval végeztetek a játékban, indulhat a móka az elejéről.
Ez a városi kiruccanás sajnos nem lesz annyira maradandó, mint amennyire azt ígérték.
Bőven akad majd tennivaló a Gearbox alkotásában, ugyanis a sztori végeztével kezdetét fogja venni az endgame.
Ennivaló állatok rabolják el a szívünket a Planet Zoo legújabb kedvcsinálóiban. Nem szó szerint.
Egyelőre a világon semmit sem tudunk a játékról, az ausztrál illetékesek viszont úgy érezték, nincs keresnivalója az ország boltjainak polcain.
A horror és thriller rajongók imádni fogják a Camel 101 kalandját, új képekkel és egy trailerrel is szolgálhatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)