Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 136

[PATCH] Rome: Total War

Hír | 2005.12.10 21:01

Ezen a kissé unalmasra sikerült napon végre befutott már egy patch is, mely a Creative Assembly Rome: Total War című 3D-s valós idejű stratégiájának lengyel változatát emeli az 1.3-as verziószámra a korábbi angol/európai változathoz hasonlóan. A javításnak hála megoldódnak a játékban a különböző elemek egyensúlyában felmerülő problémák, valamint javításra került még a multis rész számos hibája, valamint a Kampány és a harci térképek is jelentős részletekkel bővültek. A letöltésért erre lesztek szívesek fáradni.

Miért is késik az Oblivion?

Hír | 2005.11.06 12:00

Pete Hines, a Bethesda Softworks szóvivője némi magyarázatot adott az Elder Scrolls IV: Oblivion idén decemberről jövő év első negyedévére csúsztatott megjelenéséről. Már gyakorlatilag csak az optimalizálás, a tesztelés és a kiegyensúlyozás folyamata zajlik. Ám elnézve a Morrowind akkori gépigényét, és az Oblivion látványvilágát, az optimalizálásra azt hiszem, igazán szükségük is van. Pontosan ezért nem hajlandóak még mindig előzetes rendszerkövetelményekről beszélni, mert azt utólag módosítani elég gáz, és csak a rajongók összezavarodását okozná. Igyekeznek a továbbiakban is időben értesíteni minket mindenről, ami a fejlesztés menetét illeti, csak ezt sokszor nehezíti a marketing és PR munka.

Újabb Heroes 5 infók

Hír | 2005.11.03 19:59

A Nival ismételten adott pár választ a Heroes sorozat ötödik részével kapcsolatban. Nézzük a fontosabbakat...

  • minden faj egyedülálló képességekkel rendelkezik majd, akárcsak a nekromanták az előző részekben
  • a diplomáciai képességek kiegyensúlyozottabbak lesznek
  • lesz Phoenix - azonban az még nem dőlt el, hogy mint várban vehető lény, avagy szummonálható teremtmény
  • normális körülmények között a hős nem tud repülni, azonban lesznek varázslatok, melyek segítségével a hős a pályán tud repülni, avagy teleportálni
  • nem lesznek fegyveres és mechanikus egységek
  • 144*144-es pályaméretnél lesz nagyobb is
  • a fejlődési rendszerről további infók decemberben várhatóak

  • [DEMO] Vietcong 2 - Multi másodszor

    Hír | 2005.09.30 22:23

    A Vietcong 2 az 1968-as Tet offenzíván alapuló FPS, melyben az ősi város Hue körül és belül barangolhatunk, a vietnámi háború közben. Hogy a történetet a lehető legélethűbben adják vissza, elsőkézből szereztek infókat a Hue város lerohanásánál szolgáló különleges egységektől és gyalogsági tisztektől. Ez a változat egy új kiegyensúlyozott multis pályát rejt, mely a Tiger Falls névre hallgat, és ki lettek szürve a villodzó effektek, melyek az egész képernyőt beborították. A demóért erre tessenek fáradni.

    [PATCH] Guild Wars

    Hír | 2005.09.09 12:59

    Elérhetővé vált a a Sorrow's Furnace frissítés leírása. Ebből kiderül több lényeges változás, amely megtalálható ebben a lényeges, ám ingyenesen elérhető frissítésben, többek között megoldódott a szintlépés kérdése, mely immáron egy állandó rendszer alapján történik, frissítésre és kiegyensúlyozásra kerülnek a képességek, és sok érdekes új elem kerül bele a játékba. További információt itt találtok. Thanks manguszta.

    [PATCH] Trash Beta

    Hír | 2005.08.22 22:40

    Az Inhuman Games újabb patchet, valamint egy frissített klienst adott ki a Trash című sci-fi 3D-s valós idejű stratégiájához. A patch telepítése után elérhetővé válik három további egyensúly trükk, valamint több játékmenet közbeni hiba is javításra került. A majd 3 megás patchet innen, míg az új 21 megás klienst innen tölthetitek le.

    [PATCH] Boiling Point: Road to Hell

    Hír | 2005.08.09 18:08

    Az Atari új patchet adott ki a Boiling Point nevű akció játékához.A javítás telepítése után a játék a 2.0-ás verziószámmal fog rendelkezni, melyben javítottak a fizika, a fegyverek, valamint az AI egyensúlyán, optimalizálták a textúrákat. A patch kissé nagyra sikeredett, de megéri leszedni a játék kedvelőinek. A patchért erre kattanjatok.

    Az új Unreal Tournamentről

    Hír | 2005.05.05 08:26

    Új részletek láttak napvilágot a soron következő Unreal Tournamentről, amely nem az UT2006 címet fogja kapni. Természetesen azért, mert egy generációt ugrani fogunk, a poligonszám ezrekről milliókra ugrik majd. A készítők legutóbbi játékukat, a 2004-et nem tartják legjobb alkotásuknak, "lehetett volna jobb is". Sok kritikát kaptak és nagyon igyekeznek kielégíteni a játékos társadalom igényeit, valamint ők maguk is számos új ötlet birtokában vannak. Két kulcsszót kell kiemelnünk a változásokkal kapcsolatban: mobilitás és kiegyensúlyozás. Ezekkel voltak eddig is főleg problémák. Egyelőre ennyi...

    [MOVIE] Stronghold 2

    Hír | 2005.03.29 10:08

    A Take-Two Interactive ismét kiadott egy videót, a mostmár tényleg hamarosan megjelenő Stronghold 2-ről. A kastélyos építgetős 3D-s stratégia kedvelői egészen szép játékra számíthatnak, a teljesen megújult engine valóban látványosra sikerült. A Firefly Studios valóban mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen alkotásuk, remélhetőleg az irányítást és a játékegyensúlyt sem rontják el. Íme a videó:

    Sacred: Underworld

    Hír | 2004.08.19 13:37

    Hivatalosan is bejelentették a Sacred első kiegészítőjét, mely az Underworld alcímet kapta. Mindez a lipcsei Games Convention keretein belül történt, ahol azt is elárulták, hogy 2005 első negyedében szeretnék majd piacra dobni és a történet ugyanott folytatódik, ahol az alapjátéké befejeződött: Ancariát ezúttal a pokol erői fenyegetik és a mi feladatunk helyrehozni az egyensúlyt :) Ehhez kapunk két új karaktert (Dwarf, Succubus), velük együtt ugye két új történetet is, emellett jönnek a szokásos sallangok, mint tárgyak, páncélok, NPC-k, szörnyek, átalakított kezelői felület. Ja és egyébként a lovakat is felszerszámozhatjuk!

    Mit ügyködik Carmack?

    Hír | 2004.07.21 08:21

    Biztos tudjátok, hogy John Carmack, az id Software atyjának elborult agya rákattant egy ideje az űrutazásra is (Anettka után szabadon, esetleg fordítva), amellett, hogy szereti gyűjteni a sportkocsikat is. Ez a fórumhozzászólás az ő keze nyomát sejteti, melyben egyébként elég nagy lelkesedéssel mesél a projekttel kapcsolatban. Ez számunkra annyira nem is fontos, csupán a legrövidebb bekezdésre kaptuk fel a fejünket: "Most az új renderelő technológián dolgozom a következő játékunkhoz, úgyhogy egy ideig megmarad az egyensúly a játék és az űrutazás projektjeim között." Hát... ha így jobban tud engine-t írni, repüljön közben az űrben nyugodtan :) Thanks Blue's.

    King Arthur - középkori muri

    Hír | 2004.06.24 22:16

    Egy újabb mozis játékról érkeztek meg az első infók. A King Arthur: Pendragon Cronicles egy 3D-s RTS lesz, amiben jócskán felhalmozzák az RPG elemeket is. Minden hősnek meglesz a maga erénye is hátránya, melyeket remélhetőleg jól kiegyensúlyoznak. Kalandunk során Anglia 12 főbb részét igázhatjuk le, és 13 ereklyéjét gyűjthetjük össze. Aki további információkra éhezik, az itt csillapíthatja étvágyát.

    [MOVIE] Hatos fogat

    Hír | 2004.05.29 20:28

    Haegemonia: A Solon Hagyaték

    Hír | 2003.10.22 17:03

    Dauby mester jelentette a galaxis túloldaláról, hogy nagysikerű Haegemonia című játékuk teljesen magyar változata idén, egészen pontosan október 31-én érkezik a boltokba! Szerencsére nem volt ennyire szűkszavú :) Lássuk a jellemzőket:

  • Teljesen átdolgozott játékmenet – találmányok, hajók, fajok tulajdonságai jobban ki vannak egyensúlyozva
  • Több mint 70 új találmány – átértékelt és áthelyezett régi találmányokkal
  • Rengeteg új kombinációs lehetőség – kereskedj, kémkedj, vezesd a népedet és háborúzz kedved szerint!
  • Új űrhajók, speciális egységek, épületek és véletlen események – többek között játszható Solon hajókkal
  • Új típusú multiplayer pályák – 15, egyjátékos és többjátékos módban is egyaránt kihívást és élvezetes játékmenetet garantáló egyedi pálya
  • Továbbfejlesztett Mesterséges Intelligencia – gyorsan, merészen és taktikusan játszó MI, mely minden pillanatban képes a meglepetésszerű döntésekre Most pedig szemléljétek meg a gyöngyszemet!!! Egyszerűen hihetetlenül jól fest!

  • 'Napot...

    Hír | 2003.08.09 09:19

    Jó reggelt mindenkinek! Ismét egy szép szombatra ébredt az ország. A tegnapi "tragédiák" egyszerűen tönkretették azt a napot (persze akihez tegnap eljutott a lap, az tuti hogy azzal foglalkozott :D). De új nap, új hírek. Azt már így előzetesben elárulom, hogy eddig csak jó híreket találtam! Szóval megéri maradni, addig is jöjjön a reggeli vidítóka:

    Ül a horgász a tó partján, egyik kezében a pecabot, a másikban egy fél téglát egyensúlyoz. Arra megy egy szőke bombázó, és feltűnik neki, milyen furcsa módon lesi a fickó a halakat. Odamegy hozzá és megkérdezi: - Mondja, miért tartogatja a kezében azt a fél téglát? - Ha megengeded, hogy megdugjalak, akkor elárulom. A szöszi húzódozik: - De hát én nem vagyok olyan... - Nincs szeretkezés, nincs titok! - mondja a pecás, és visszafordul a víz felé. A szöszit eszi a kíváncsiság, ezért levetkőzi amúgy is kevés gátlását. - Tudja mit? Annyira kíváncsi vagyok, hogy legyen! Lefekszem magával, csak árulja el, miért tartja a kezében azt a fél téglát! A pecás leteszi a botot, bevezeti a szöszit a bokrok közé, és rendesen megkeféli. Amint felöltözve újra előbukkannak a sűrűből, a szöszi megint rákezdi: - De most már árulja el, miért tartogatja a kezében azt a fél téglát! - Tudod, drágám, már két órája üldögélek itt, a tó partján, de ezzel a bottal meg egyetlen kapásom sem volt. Ezzel a fél téglával viszont te vagy az ötödik!

    Képvihar estére!

    Hír | 2002.10.31 22:52

    A reggeli kis pangást talán némileg egyensúlyozza az esti felhozatal :) Jó szemezgetést!

  • Etherlords II
  • Galactic Civilizations
  • Hegemonia: Legions of Iron
  • Panzers
  • Spellforce: The Order of Dawn
  • Total Immersion Racing

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)