Middle-earth: Shadow of War - ennyi orkot nyírtunk ki és állítottunk át
A fejlesztők megosztottak egy roppant érdekes infógrafikát arról, hogy az első két hét folyamán mennyire voltak aktívak a Middle-earth: Shadow of War játékosai. Spoiler: nagyon.
A fejlesztők megosztottak egy roppant érdekes infógrafikát arról, hogy az első két hét folyamán mennyire voltak aktívak a Middle-earth: Shadow of War játékosai. Spoiler: nagyon.
A Middle-earth: Shadow of war készítői egy új trailerben mutatták meg, milyen DLC-k várnak az Expansion Passben azokra, akik a fő történetszál befejezése után is maradnának Mordorban.
Egyelőre azt sem lehet tudni, valójában mikor kezdődik majd a tesztidőszak.
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a DC-s szuperhősöket felvonultató verekedős játék a konzolok után a PC-s piacot is meghódítja.
A trailerek alapján úgy tűnik, hogy Az Igazság Ligája lesz az eddigi legnagyobb szabású DC film, de a híresztelések szerint még így is ez lesz a legrövidebb.
Míg a Marvel vitathatatlanul uralja a nagyvásznat a szuperhősöket összeverbuváló univerzumának terjeszkedésével, a DC az utóbbi két évtizedben folyamatosan lát el minket hullámzó minőségű animációs filmekkel, amik között már csak a nagy számok törvénye miatt is akad egy pár gyöngyszem.
A Disney és az Activision után a Warner Bros. is belátta, hogy a figurás játékok iránt már nincs akkora érdeklődés, mint hajdanán.
A launch trailer kíséretében megjelent a Game of Thrones: Conquest, ami multis stratégiai játékot csinál a Westeros feletti uralomért folytatott harcból.
Az első DLC mellé egy ingyenes frissítés is érkezik, amivel a rajongók visszajelzései alapján dolgozzák át a Shadow of War végjátékát.
Mivel a szuperhős még nem szerepelt a DC filmes univerzumában, nem árt, ha tudjuk, kicsoda is ő valójában.
A Cenega hozzánk vágott két ajándékcsomagnyi Shadow of War-témájú lootot, mi pedig visszafojtva az ingert nem tartjuk meg, hanem továbbadjuk nektek.
Akinek nincs 4K-s kijelzője, az valószínűleg örül, hogy nem kellett letöltenie a legnagyobb felbontású átvezetőket, de aki magasabb kategóriájú monitoron nyomja a Middle-earth: Shadow of Wart, annak érdemes lehet letölteni a ráadás csomagot.
Alig jelent meg a Monolith új játéka, máris készültek hozzá scriptek, amik jelentős előnyhöz juttatják a játékost.
Az egykor feltörhetetlennek tűnő védelem ma már jobb esetben is csak ujjgyakorlat a crackereknek.
Hiába a már-már rekordgyorsaságú törések, az őszi szezon legtöbb játéka használja a Denuvo védelmi rendszerét, így a Middle-earth: Shadow of War is.
Aki még nem nyüstöli a ma megjelent Middle-earth: Shadow of Wart, az egy utolsó kedvcsinálóval hangolódhat a Középföldéért vívott küzdelemre.
Napokon belül hivatalosan is megérkezik a Middle-earth: Shadow of War PC-re, és jobb, ha már most elkezdtek neki helyet csinálni. mert hatalmas csomagról van szó
Nagyon élveztük anno a Shadow of Mordort, de a végigjátszás után mégis hiányérzetünk volt. Lássuk, be tudja-e tömni a réseket a második rész.
Napokon belül bárki átveheti az irányítást Talion és Celebrimbor felett, előbb viszont nézzük a külföldi értékeléseket.
Az Injustice 2-höz hamarosan csatlakozik a DC univerzum egyik legkisebb hőse, aki hatalmas csapásokra képes.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)