Overkill's The Walking Dead - Washington D.C.-be megyünk, itt egy új előzetes
Az USA fővárosa sem úszta meg a járványt, bőven lesz zombi, amit szétcsaphatunk.
Az USA fővárosa sem úszta meg a járványt, bőven lesz zombi, amit szétcsaphatunk.
Ki gondolta volna, hogy a PlayStation Experience 2017 egyik nagy meglepetése pont a Sony 1998-as klasszikusának felújítása lesz?
Mindenkinek van kedvenc klasszikusa, akár több is, amit az ünnepek alkalmával szívesen néz újra. Az Empire magazin is megszavaztatta a közönségével, hogy szerintük melyek a legjobb karácsonyhoz kapcsolható alkotások. Születtek azért meglepő helyezések is.
Egy rajongó be akarja bizonyítani, hogy nem csak erőszakosan köszönthetjük a játék idegen faját.
Amerikában épp most törlik el az Obama-kormány netsemlegességi szabályozását, amely szerint minden szolgáltatónak minden tartalomhoz mindenkinek egyenlő hozzáférést kell biztosítania.
Kenneth Branagh újragondolása kapcsán elővettük Sidney Lumet klasszikusát, ami még mindig nagyon jó abban, amit csinál.
Az egy hónappal ezelőtt beígért változat végre elérhető, és elhozta az objektumokon átmászás lehetőségét. PlayerUnknown szerint ez drasztikusan változtat majd a játékmeneten.
Bemutatkozott a World of Warcraft következő kiegészítője, ami a horda és az alli konfliktusára épül majd.
A World of Warships halloweeni eseménye során Raszputyin visszatér, hogy bosszúságot okozzon a játékosoknak.
A Ubisoft idén sem hagy minket ritmusjáték nélkül, a Just Dance 2018 folytatja a franchise stílusát, de azért próbál újításokat is vinni a koncepcióba. És a dalok is változatosak lesznek.
"A filmgyártásban az a legfantasztikusabb, hogy elképzelsz valamit, majd két év múlva az elképzelésed pontosan materializálódik celluloid formában."
Egy piackutató cég új tanulmányt tett közzé a gaming videók üzletágáról, amiből az is kiderül, hogy a YouTube-nak még mindig két és félszer több nézője van, mint a Twitchnek.
A Valve elnöke valószínűleg eddig sem panaszkodott a cége teljesítményére, de most egyike lett az USA száz leggazdagabb emberének.
Kívülről bűbájos, belülről pokolian nehéz platformer az 1930-as évek amerikai rajzfilmjeinek stílusában. Meggyötör, de megszereted.
Belefutottunk az év egyik legkaotikusabb szoftveres problémájába, amit kénytelenek vagyunk veletek is megosztani.
A játék más aspektusai mellett a Hunt: Showdown legújabb gameplay videója azt is kihangsúlyozza, hogy érdemes lesz odafigyelni, mennyi zajt csapunk lopakodás közben.
A McDonald's a nagy érdeklődésre való tekintettel, a Rick and Morty rajongók nyomására egy napra visszahozta a Mulán mozikba kerülésekor forgalmazott szecsuáni szószt, de az esemény tragikusan sikerült.
A játék legikonikusabb pályája valamelyest átalakult, az eredményt pedig hamarosan láthatjuk.
Hogyan lett a HyperX a világ egyik legnagyobb e-sport márkája? Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Ilyen és ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk a HyperX képviselőivel a gamescomon.
Magyarországon elsőként fog az intézmény e-sportot oktatni, amiben a játékon kívül még sok más aspektus is fontos szerepet kap majd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)