Owlboy - kilenc év után végre megjelenik a bájos platformer
Még 2007-ben kezdett bele a D-pad Studio az Owlboy fejlesztésébe, idén pedig végre megjelenik a repülés szabadságát is a kezünkbe adó platformer.
Még 2007-ben kezdett bele a D-pad Studio az Owlboy fejlesztésébe, idén pedig végre megjelenik a repülés szabadságát is a kezünkbe adó platformer.
Még 2001-ben kezdődött el az RPG fejlesztése, amit most is csak 90 százalékosan tudtak kiadni.
Lehet, hogy nem csak Norman Reedus csatlakozott a Death Stranding fejlesztéséhez, egy másik ismert és közkedvelt színész bevonására is több jel utal.
Három év és kilenc kiegészítés után az Europa Universalis IV fejlesztése még mindig nem állt le, hamarosan érkezik a Rights of Man című kiegészítő.
Még júniusban kaszálták a a P.T. és a Silent Hill szellemi örökösét, de ezúttal újra van miért örülnie a rajongóknak.
A No Man's Sky sem mentes hibáktól (hiszen amúgy is elsiették a fejlesztést), ezért kap egy elég tartalmas Day One javítócsomagot, hogy ti ezeket ne is vegyétek észre.
A Kalypso Media hivatalosan is bejelentette a Sudden Strike 4-et, amiben a második világégés legnagyobb csatáit vezényelhetjük majd le.
Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy a Shenmue 3 a leginkább várt játékok között szerepel, akkor a legújabb hír újfent megerősíti ezt az állítást.
A rajongók által készített Battlefront III remake fejlesztése drasztikusan megváltozik, köszönhetően az EA nemtetszésének.
Hosszas fejlesztési időszakot követően a Blizzard áldásával készült StarCraft MMO, a teljesen ingyenes StarCraft Universe hamarosan megjelenik, de addig is játszható.
Magyarország nem volt épp könnyű helyzetben a '80-as években, ezért is különleges igazán, hogy egy teljes iparágat sikerült felhúzni a játékfejlesztésre.
Közelebbről is megvizsgáltuk a magyar fejlesztésű Fligby-t, amely a pszichológiából ismert "flow" elméleten alapul és nem is annyira játékról, mint inkább egy interaktív vezetésfejlesztő szimulációról van szó.
Mint azt már tudjuk, idén nem lesz folytatása a Ubisoft legsikeresebb franchise-ának, de jövőre visszatér. A fejlesztés így nem áll le, sőt, még a játékos közösség visszajelzéseit is minden eddiginél komolyabban figyelembe veszik.
A SadSquare Studio elmesélte, hogy halad a horrorjátékuk fejlesztése. Egyelőre úgy tűnik, hogy van okunk a reménykedésre: lesz VR támogatás, motion capture és olyan hangzásvilág, hogy rettegni fogunk.
Most húzz négyet! Most húzz kettőt! Megint négyet! Rémlik már? A közös családi pillanatok és baráti társaságok elengedhetetlen kelléke (avagy megrontója) a Ubisoft fejlesztésében költözik a virtuális térbe.
Ma mobiljátékokat szinte bárki tud fejleszteni, különösebben nagy költségek nélkül. Évtizedekkel ezelőtt azonban még egészen más volt a helyzet.
Miután a Doom Ultra Nightmare fokozatát elég hamar legyűrték a speedrunnerek, további nehezítéseket találtak ki hozzá.
Az EA által ma megosztott legújabb NHL17 videóban betekintést nyerünk a játékmenetet illető számos új fejlesztésbe.
A Sony vezérigazgatója, Andrew House elmondása szerint saját terveiket kívánják követni a PlayStation 4 fejlesztése során.
Az Avalanche megkeresése után határozatlan időre leállították a rajongók a Just Cause 3 többjátékos modjának készítését, de szerencsére nem a stúdió jogi csapata keménykedett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)