A Nintendo vezetője, Doug Bowser kifejtette véleményét az AI felhasználásáról a játékfejlesztésben
Doug Bowser szerint jövő továbbra is a játékfejlesztők kreativitásán és szakértelmén alapul.
Doug Bowser szerint jövő továbbra is a játékfejlesztők kreativitásán és szakértelmén alapul.
Ezekre a filmekre és sorozatokra kíváncsiak most a magyar nézők.
A keményvonalas Star Wars-gyűjtőknek bizony itt az ideje kikészíteni a bankkártyájukat.
A Microsoft 203 brit munkahelyet szüntetett meg, közben rekordbevételt ért el.
A színésznő csodálkozott, miért integetnek neki Disneylandben.
Ingyenes extrákkal ünneplik a fejlesztők a steames Infinity Nikki megjelenését.
Számít, hogy ki és mennyi adatodat láthatja a neten? Akkor próbáld ki a Chromium alapú Brave böngészőt, ami gyors, mindent kezel és olyan trükkökre képes, amit máshol nem kapsz meg. Mutatjuk a legjobb tippeket.
Azt is el tudjuk végre mondani, hogy egészen pontosan kit alakítanak a szériában.
De 70 dollárba sem fog kerülni, ha minden jól megy.
Ha valamire ráfért egy kis frissítés, akkor az a Switch Online volt.
A virtuális álom iszonyatos pénzeket visz el, amit nagyrészt a céltalan káosznak köszönhetnek.
Mától elérhető a The Last of Us második évadának első része a Maxon.
Az Egy Minecraft film iszonyatos siker lett, valószínűleg ez lesz az év első filmje, ami átlépi az egymilliárdot.
Az olcsóbb változattal egyértelműen az lenne a cél, hogy elterjesszék a kevert valósággal működő eszközöket.
Egyes felhasználóknál már lecsorgott a One UI 7, ami azonnali problémákhoz vezetett. A cég válaszul leállította a frissítési csomag leszállítását.
Az ember azt hitte volna, hogy a tapaszokkal egyre jobb lesz a helyzet, nem pedig rosszabb.
Május 5-től az OTP-sek csak a mobilalkalmazásból tudnak belépni, böngészőből már nem.
A Void Breakert egyetlen ember készíti, fantasztikusnak tűnik és akár már ki is próbálhatod!
A Tigris és Sárkány hatalmas siker volt és a készülő sorozatnak is jó esélye van, hogy felnőjön a klasszikushoz.
Kint leszünk Japánban a Star Wars Celebrationön és nagyon morcosak lennénk, ha nem így alakulna a hétvégi rendezvény.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)