Most ingyen végigjátszhatod a Far Cry 6-ot és még két játékot
A Ubisoft lehetővé teszi, hogy a hétvégén költségek nélkül tapasztaljuk meg Giancarlo Esposito diktatúráját. Az Xbox is beszáll a buliba.
A Ubisoft lehetővé teszi, hogy a hétvégén költségek nélkül tapasztaljuk meg Giancarlo Esposito diktatúráját. Az Xbox is beszáll a buliba.
A Theme Hospital szellemi örököse nagyot ment, a receptet továbbgondoló és más környezetbe helyező Two Point Campus viszont még annál is szórakoztatóbb lett.
Egyes jelentések szerint a Diablo IV egy korai tesztverziója már elérhető egy szűk réteg számára, akik ezekben a percekben is démonokat gyilkolnak.
Saját tesztjeik szerint plusz 92 százalékkal megdobhatja a képfrissítést a legfrissebb Adrenalin.
Johnny Depp mostanában kevesebbszer tűnik fel a tőle megszokott blockbuster filmekben, de azért tesz arról, hogy ne felejtsük el.
Könnyen lehet, hogy az Activision csavar egyet a megjelenési tervezeten, és a kampányt teszi majd először játszhatóvá.
Nem ez az első eset, hogy a Netflix fantasy sorozatának keresztbe tesz a koronavírus-járvány.
A VRChat fejlesztői úgy döntöttek, az összes modot használhatatlanná teszik, még azokat is, amikkel semmi probléma nincs egyébként.
Az Electronic Arts kiadott egy videót, amiben bemutatja a FIFA 23 - jelenlegi generációs változatának - minden újítását.
A WWE csillaga felszáll velünk a battle busra, miközben a többi pankrátor a Fall Guysban teszi tiszteletét.
Döglött egeret lábtörlőre tenni, drága kábeleket átrágni, padlóra hányni nem lehet benne, de így is fantasztikus macskaszimulátor a Stray - sőt, több annál.
Az új Discord funkció már elérhető a tesztelőknek, de a többieknek még várniuk kell.
Már több emberen is sikerrel tesztelték a Synchron megoldását.
A Redragon billentyűzete mindenből kóstolót ad, ami után nem biztos, hogy vágyunk a drágább megoldásokra.
Megérkezett a No Man's Sky 20. ingyenes bővítménye, az Endurance.
Újabb tesztbe kezd a streaming óriás a profiljukat megosztók nyakon csípésére.
A Heavy Rain és a Beyond: Two Souls tervezőjének interaktív drámája a Microsoft egyik legfontosabb idei megjelenése.
Baby Yoda nem teszi zsebre, amit Joe Dantétól kapott.
Érdekes megoldást tesztel a vállalat, amitől a vezetőség azt reméli, hogy a felhasználók aktívabbak lesznek a platformon.
Kezdetét vette a World of Warcraft következő kiegészítőjének tesztelése, amihez egyre többen csatlakozhatnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)