FPS történelem 1. rész - most akkor ki lőtt először?
Nem, nem a Han Solo és Greedo közötti örök kérdésre keressük a választ, viszont a téma legalább annyira nyakatekert. Kutakodunk az FPS játékok történelmében.
Nem, nem a Han Solo és Greedo közötti örök kérdésre keressük a választ, viszont a téma legalább annyira nyakatekert. Kutakodunk az FPS játékok történelmében.
Kaci és EndreMan végre mancsaik közé kaptak egy Nintendo Switchet, így nem is volt kérdés, hogy melyik játékkal izzítják be először a masinát.
Ma hivatalosan is elrajtolt az év egyik legmegosztóbb játéka, már csak az a kérdés, ti csatlakoztok-e a bolíviai akcióhoz
Újabb két játékról derült ki, hogy a Denuvo másolásvédelmi rendszer fogja őket megvédeni a kalózoktól, persze kérdéses, hogy ez hosszútávon mennyire fog sikerülni.
Eddig nem volt teljesen világos, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha át szeretnénk vinni a játékainkat egy másik Switch-re, de most végre megtudhattuk a konkrétumokat.
A tegnap bejelentett Xbox Game Pass körül volt egy kis kavarodás, ezt szeretné helyre tenni a Microsoft képviselője.
A Chio Mozdulj Gamer ismét jelentkezik egy Kérdések Órája élő streammel, ahol egy dietetikus válaszol a ti kérdéseitekre.
Befutott egy elég hangulatos kis poszter az egyelőre titokzatos Castlevania sorozat kapcsán, ennek kapcsán felmerül a kérdés, vajon lehet-e jó adaptációt készíteni ebből a címből?
Korábban már a rendező, Guillermo del Toro, és a Hellboy filmek főszereplője, Ron Perlman is kifejtette, mennyire szeretnék befejezni a trilógiát. Most azonban pont került a kérdés végére, és ennek senki sem fog örülni.
Eddig kérdéses volt, hogy digitális technológiával, vagy egy hús-vér személlyel pótolják Kenny Bakert, de végre kiderült a válasz.
A For Honor iránt hatalmas volt az érdeklődés, már csak az a kérdés, vajon hány vásárlót győzött meg a tesztidőszak.
A sajtót és a játékosokat egyaránt ledöntötte lábukról a Nioh, így nem volt kérdés, hogy videós csapatunk ennek is nekiugrik. Persze most nem végigjátszás lesz, azért az durva lenne...
Nem sokkal a kiszivárgott reklám a után a Ubisoft hivatalosan is bemutatta az érkező operátort, és bár még mindig vannak kérdéseink, egyelőre nagyon ütősnek tűnik az új karakter.
Mennyit kell edzeni, kell-e diétázni, meg úgy egyáltalán, nem elég mozgás, hogy felállok lemezt cserélni a PS4-ben? Kérdések, amelyek sokakat foglalkoztatnak, de talán még sosem merték feltenni őket. Most itt a lehetőség!
Az Xbox divízió feje Twitteren válaszolt egy rajongó kérdésére, amiből kiderült, hogy nem a PS4 Pro-féle felskálázott megjelenítésről van szó.
Josh Gad tette fel a Reyt alakító Daisy Ridleynek a nyolcadik rész címével kapcsolatos legfontosabb kérdést, ezzel rendesen zavarba hozva a színésznőt.
Az éjszaka folyamán Gabe Newelltől, a Valve fejétől lehetett bármit kérdezni, ő pedig igyekezett minél több kérdésre választ adni. A Half-Life 3 nem került szóba, de így is sok megnyugtató infót kaptunk tőle.
Egyelőre még nem sok mindent árult el a Gearbox a Borderlands 3-ról, de Randy Pitchford most fontos kérdésre adott választ.
Nyakunkon a Resident Evil 7 megjelenése, úgyhogy éppen ideje feltennünk nektek a szériával kapcsolatos legfontosabb kérdést.
A Ubisoft Massive egy kérdőív formájában szeretné megérdeklődni a játékosoktól, hogy mit gondolnak a Tom Clancy's The Division jelenéről és milyennek látnák legszívesebben a játék jövőjét. A kérdésekből pedig sok minden leszűrhető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)