Folytatódik George R. R. Martin pere az OpenAI és a Microsoft ellen
Az író más kollégáival együtt indított keresetet, mondván, a vállalatok engedély nélkül használták műveiket AI modellek betanításához.
Az író más kollégáival együtt indított keresetet, mondván, a vállalatok engedély nélkül használták műveiket AI modellek betanításához.
A multiverzum sok lehetőséget rejt, például kezdő szupergonoszok számára is.
A Szamurájok harca: Az utolsó túlélő című sorozat koncepciója rengeteg gamernek lesz ismerős.
A Halo: Campaign Evolved PS5-megjelenése után az Xbox vezetője kijelentette, hogy a cég már nem konzolháborút vív, hanem a közönség figyelméért harcol a TikTokkal és a filmiparral.
Érdekes eszközökkel vívja az Activision a Battlefield 6 elleni harcot.
A legendás színész szerint Donald Trump nem akarja elhagyni a Fehér Házat, és az amerikaiaknak tovább kell tiltakozniuk ellene, mert "ez az egyetlen módja, hogy megfékezzük a zsarnokságot".
A távoli jövő céges bürokráciájának világában veszünk el, amikor épp nem zsebszörnyeket trenírozunk és harcoltatunk.
Nagyon bízik benne, hogy a rajongók szeretni fogják a záróévadot.
Hiszen mi másra vágyhatnál, mint egy kiborg kost irányítva robotok ellen harcolni.
Noha a két történet között nagy az időbeli távolság, mégis van lehetőség apróbb utalásokra.
Az Apple TV streamingplatformra érkezik a The Family Plan 2.
Teszteld, mennyire ismered James Gunn őrült szuperhősét!
Kevés epizódból állnak majd az új Trónok harca spin-off évadai, és azok is villámgyorsan lepörögnek.
Realme 15 Pro Game of Thrones Edition egy gyönyörűen giccses gyűjtői csoda.
James Gunn ezúttal is hozta a formáját, a lehető legjobb értelemben.
Gyülekeznek a sötét fellegek Sam Altman csodálatos új videós alkalmazása körül.
A cupertinóiak megduplázták biztonsági hibavadász programjuk fődíját, hogy felvegyék a harcot a legprofibb hackerekkel.
Az új Trónok harca spin-off 2026 januárjában érkezik.
Egy időre egyesül a harckocsik világa Daryl Dixon, Negan és a kóborlók univerzumával.
Az idővel való harcban a türelem az egyetlen fegyverünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)