Kompromisszummentes hangzással és továbbfejlesztett zajszűréssel érkezik a Sony új fülhallgatója
A WF-1000XM6 nem forradalmat ígér, hanem hallható és mérhető előrelépést.
A WF-1000XM6 nem forradalmat ígér, hanem hallható és mérhető előrelépést.
Végülis bő kilenc hónapra vagyunk, hacsak el nem halasztják megint.
Teljesen elszálltak az árak, egy 64 GB-os DDR5 készlet annyiba kerül, mint a MacBook Air.
Az AOC GAMING G4 sorozat új tagjai megfizethető e-sport sebességet ígérnek.
Főszereplőinknek új kihívással kell megküzdeniük: be kell tanítaniuk az új generációt.
Egy bennfentes szerint csak három hónappal a megjelenés előtt indulhat a nagy kampány.
2026-tól ellenőrizhetően azonos fizetés jár azonos munkáért.
Hosszú várakozás után megérkezhet az Emoji 16 támogatása a rendszerbe.
Napokon belül bemutatkoznak a Samsung új csúcstelefonjai San Franciscóban.
A rendezvény bejelentette következő versenyszámát, aminek résztvevői saját országaikat fogják képviselni.
Ez egyébként normális körülmények között is szép találat, de a PC-s piac jelenlegi káoszában akár vissza is vonulhat.
Egy friss magyar felmérés szerint a hazai felnőttek többsége támogatná, hogy tiltsák meg a közösségi oldalak használatát 16 éves kor alatt. Bemutatjuk a részleteket és elmondjuk, mi lehet ezzel a felfogással a probléma.
Hosszú évek után egészen biztató nyilatkozatot kaptunk a crossplay lehetősége kapcsán.
Egy friss kutatás szerint társadalmi és politikai oldaltól függetlenül erős a korlátozás támogatása.
Vegyétek meg gyorsan az akciós Street Fighter 6-ot, és Zangieffel ölelgessétek a másikat.
Legalább megtudtuk, hogy mi Lady Gaga kedvenc pokémonja.
A Minions & Monsters lehet 2026 egyik legnagyobb kasszasikere.
Egy friss szivárgás szerint a memória komoly ugrást hozhat.
120 wattos tempóval érkezhet az MWC-n bemutatkozó új csúcsmobil.
A friss tesztek szerint a Samsung új csúcskészüléke brutális erőt kapott.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)