Hazavágja a videokártyákat a Diablo IV bétája
Szerencsére kevesen érintettek, de ők súlyos károkról számolnak be.
Szerencsére kevesen érintettek, de ők súlyos károkról számolnak be.
Ezt maga Zachary Levi is megerősítette posztjában.
Nélküle teljesen más lenne a ma ismert zenés színház.
Ötletes nyereményjátékkal készül a Diablo IV bétájára a Blizzard.
A Microsoftnak nagy tervei vannak a mobiltelefonos platformmal, ám a sikerhez több feltételnek is teljesülnie kell.
David F. Sandberg a jövőben inkább hanyagolná a hősöket, és egy olyan műfajhoz térne vissza, amely különösen kedves a szívének.
Ennek az elsőségnek most annyira nem lehet örülni.
Úgy tűnik, a közönség nem kíváncsi rá, hogy milyen kalandokba keveredik Billy Batson és fogadott családja.
A Pókember: Nincs hazaútban emlékezetes visszatérést hozott össze a színész, de vajon megismételné?
Hazudj, ha tudsz!
Szupercsalád újratöltve.
A Shazam! Az istenek haragja teljesen megőrül, is ez bizony most nem sorolható a film pozitív tulajdonságai közé.
A Shazam! Az istenek haragja az egész DC moziverzum eddigi leginkább marveles filmje, és ez nem igazán tekinthető bóknak.
A Shazam! Az istenek haragja rendezője szerint a bemutatóig kerüljétek el az internetet és ne nézzetek tévéreklámokat - utóbbit egyébként sem tanácsolja.
A Sárkányok házát nem sikerült lepipálni, de így is rekorder lett az évadzáró.
A hazai forgalmazónak köszönhetően először mi számolhatunk be a Nicolas Cage és Nicholas Hoult főszereplésével készült vámpíros film magyar változatáról.
Elképesztően sok foodpanda és pandamarket kupon is csak arra vár, hogy végre gazdára találjanak.
Az első beszámolók lefoglalt anyagokról szóltak, a fejlesztők viszont nyugtatják a közönséget.
Amikor a szellem fél az embertől, és nem fordítva.
A sorozat egyik színésze, Matt Smith mesélt arról, hol tart a folytatás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)