Hirdetés

Sok év után végre helyretették a Pókember: Hazatérés egyik bakiját

|

Anno "alaposan" megkavarta az MCU idővonalát egy dátum a Pókember: Hazatérésben, most ezt sikerült orvosolni.

Hirdetés

Emlékeztek még, hogyan kezdődött a 2017-ben bemutatott Pókember: Hazatérés? A film elején a 2012-es Bosszúállók mozi befejezése után jártuk közvetlenül, a későbbi Keselyű, Adrian Toomes pedig épp a nagy New York-i csata után maradt romokat próbálta kollégáival feltakarítani, amikor megérkezett a Tony Stark által alapított Kárelhárítási Hivatal, és elvette a munkájukat. A jelenet felvezetésében egészen konkrétan az hangzik el, hogy 8 évvel ezelőtt képsorokat látunk, így viszont nem jön ki az idővonal matekja. 

Ha tényleg 8 év lenne ugyanis a Bosszúállók-film és a Pókember: Hazatérés között, akkor az utóbbinál már a 2020-as évet taposnánk, ez a film viszont a 2016-ban játszódó Polgárháború után következik. Bár senki nem vágta fel az ereit ettől az ellentmondástól, úgy tűnik, végre a Marvel fejesei is úgy érezték, ideje helyrerakni a dolgokat.

Hirdetés

Mi is többször nekiálltunk már, hogy összeállítsuk a Marvel filmes univerzum kánonját, a hivatalos idővonalat. Legutóbb nagyjából 6 hónapja készítettük el ezt a videót, melyben mi is figyelmen kívül hagytuk az ominózus "8 éves" bakit:

A nemrég megjelent, The Marvel Cinematic Universe: An Official Timeline című kötet viszont rendet tesz a káoszban. A kiadvány 173. oldalán ugyanis a Loki tévésorozatból is ismert Percike, az animált óra, aki cseppet sem mellékesen a "szent idővonal", vagyis az MCU hivatalos kánon idővonalának őrzője a következőket mondja:

"Vörösvonal riadó! Üdv újra! Adrian Toomes azt mondja, hogy a New York-i csata nyolc évvel ezelőtt volt, de az az esemény csak négy évvel korábban történt. Ez igazi fejtörést okoz nekünk - úgy vélem, egy elemző elkeverte az ügy aktáját."

Most már tehát hivatalos, hogy a Pókember: Hazatérést a Fekete Párduc és a Doctor Strange filmek közé kell elhelyezni az MCU idővonalán. Nem nyolc, mindösszesen csak négy év telt el a Bosszúállók és az első Pókember-film között, de valamelyik kotnyeles munkatárs elkeverte a szent idővonal felett bábáskodó TVA (Téridő Variancia Alapítvány) egyik aktáját. Köszönjük Percike, hogy megmentetted a napot!

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)