Megvannak az idei League of Legends világbajnokság döntősei
Végéhez közeleg az év legnagyobb versenysorozata, az aréna pedig titánok harcára készül.
Végéhez közeleg az év legnagyobb versenysorozata, az aréna pedig titánok harcára készül.
Nemcsak a saját weboldalukat frissítették, de a PlayStation Store-on is átalakult a GTA 6 oldala.
A Games Workshop és a Poncle, a Vampire Survivors fejlesztője is áldását adta a projektre.
Egy bennfentes interjúalany szerint a Grand Theft Auto 6 ismét csúszhat, mivel a fejlesztés állapota továbbra is vitatott a Rockstar csapatain belül.
Lehet, hogy az Epic ezúttal elvetette a sulykot.
A Rockstar Games egyik alapítója, Dan Houser először beszélt őszintén arról, miért nem készült el soha az Agent, a stúdió titokzatos kémjátéka.
Nem lenne butaság egy nagy, látványos, katasztrófajelenettel indítani a bulit.
A végén még a Runeterrán kötnek ki az új világ megépítői.
Szerencsére nem ő fogja ezt megmondani, bár az is igaz, hogy a Take-Two és a Rockstar is pont ezen gondolkodik.
Az aláírások több mint felét már hitelesítették és csak 3%-uk bizonyult érvénytelennek az eddigi számítások alapján.
Egyedül fejleszti a Dreadmith Games alapítója az őszi hangulatú túlélő horrort, amelyben a nyolcvanas évek paranoiája és a modern horrorjátékok feszültsége találkozik.
Kisebb lesz a közössége, mint a GTA Online-nak, de a Bully Online is megadja a lehetőséget a szerepjátszásra.
Az Amazon egy kisvárosnyi embert rúgott ki, ami alapjaiban rengeti meg a stúdióit és a Twitch teljes platformját.
Propagandaeszközzé váltak a videójátékok a Fehér Ház kezében.
A Supergiant új csodájának legtöbbet kritizált pontját rakják most helyre a fejlesztők.
Egy friss szivárgás szerint a Fortnite hamarosan South Park-karakterekkel bővülhet, a rajongók pedig már most elborult ötletekkel árasztották el a netet.
Egy meglehetősen kiadós galéria került a sajtó kezei közé, ami sokat elárul a tervezett időszakról és helyszínről.
A Halo PlayStationre érkezésével GameStop kimondta a nyilvánvalót: vége a konzolháborúknak, de közben egy jól irányzott poénnal minden rajongót sikerült megszólnia.
Témába vágó ajándékokkal ünnepli az áruház a halloweent.
Az Owlcat Games egyúttal kiadta a Warhammer 40,000: Rogue Trader 1.5-ös frissítését is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)