Nagyon egyedi szabadulószoba nyílt Budapesten
A XIII. kerületben nyílt szabadulószoba nem csak az ötletessége miatt érdekes, de azért is, mert egy komoly problémára hívja fel a figyelmet.
A XIII. kerületben nyílt szabadulószoba nem csak az ötletessége miatt érdekes, de azért is, mert egy komoly problémára hívja fel a figyelmet.
A PC-sek hamarosan belevethetik magukat a számos tartalmi frissítést hozó új szezon első fejezetébe.
A vállalat szóvivője nem volt túl bőbeszédű azzal kapcsolatban, hogy a Gears of War széria fejlesztőcsapata, a The Coalition milyen új játékon dolgozik, de így is megtudtunk egy fontos dolgot.
Nyilvánosságra kerültek a Roberts Space Industries és a Crytek közötti per legújabb dokumentumai, ami szerint a Star Citizen készítői gyakorlatilag körberöhögték a CryEngine készítőit.
A 343 Industries ködös nyilatkozatot tett, amelyből arra következtethetünk, hogy 2018 talán Halo 6 nélkül fog eltelni. De meglepetésekre számíthatunk.
Nyilván sok olyan kép van, amihez nincs a kiadónak köze, de a Ubisoftnál dolgozó Juhani Jokinen rajza valójában nem egy céges projekthez készült.
Kicsit összeesküvés-elmélet szagú a dolog, de van néhány jel, ami erőteljesen arra utal, hogy a versenyjátékos csapat a Fable franchise következő számozott epizódját készíti éppen.
A tegnap nyilvánosságra került sérülékenység már eddig is nagy vihart kavart, pedig most jön csak a feketeleves. Van ugyanis egy másik sebezhetőség, amiben AMD és ARM processzorok is érintettek.
Nyilvánosságra került néhány, a törölt Alien filmhez kapcsolódó válasz. Nem más publikálta az anyagokat, mint a rendező, Neill Blomkamp.
A hackerek állítólag jól haladnak, hamarosan megnyilhat az út nem csak a homebrew programok, de a kalózkodás előtt is.
Az Egészségügyi Világszervezet hamarosan frissíteni fogja a betegségek hivatalos nyilvántartását, hogy az már videojáték-függőséget is tartalmazza.
A nyílt világú The Legend of Zelda: Breath of the Wild vagy a csinos android hölgyekkel operáló Nier: Automata tetszett jobban? Esetleg az elborult South Park: The Fractured but Whole vitte nálad a prímet? Szavazz, hogy kiderüljön melyik 2017 legjobb szerepjátéka.
A Rise and Fall kiegészítővel Mongólia népe is beszáll a harcba, és ki más állhatna élükön, mint maga Dzsingisz.
A The Tarot Restless láthatóan egy Dark Souls és Bloodborne rajongó agyszüleménye, ami azonnal nyilvánvalóvá válik, amint ránéz valaki a paklira.
A Ubisoft úgy döntött, nyilvánossá teszi a forráskódot, amivel mindenki újraalkothatja a többjátékos élményt.
Egy fantasztikus új világ nyílt meg azok előtt, akik VR headsettel ugrottak neki az L.A. Noire sztorijának, tele olyan lehetőségekkel, amelyekre eddig nem volt példa.
Két új One Piece játékról is kiadott egy-egy rövid előzetest a Bandai Namco, a nagyfokú szabadáságot adó World Seeker mellett bemutatták a VR-ban játszható Grand Cruise-t is.
A január végi megjelenése előtt még egy, ezúttal nyílt bétatesztben részt vehetnek a Dragon Ball FighterZ konzolos játékosai.
Egy, a Far Cry 5 helyszínéről származó gamer újságíró poénból megkérte a Ubisoftot, hadd szerepeljen a családja a shooterben, a készítők pedig úgy tűnik, erre egy nagyon vicces megoldást találtak.
A jövőre érkező alkotás remekül visszaadja majd a népszerű mese hangulatát, ráadásul PC mellett konzolokra is megjelenik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)