Hirdetés

Rainbow Six Siege - 100 operátorig meg sem akarnak állni a fejlesztők

|

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Ubisoft hosszútávra tervez a játékkal, ez pedig rengeteg választható karaktert jelent. Az illetékesek több mint tízéves távlatról beszéltek.

Hirdetés

Egy interjú során a Rainbow Six Siege e-sportért felelős vezetője, Wei Yue és a Ubisoft ugyancsak e-sportos ügyekben illetékes fejese, Che Chou arról mesélt, hogy 100 operátorral akarják megtölteni az elkövetkező évek során népszerű játékukat. 

Hirdetés

Az említett interjúban a két e-sport szakember hangsúlyozta, hogy immár elkerülhetetlen az e-sport széleskörű elfogadása, ami fontos szerepet játszik a Siege élettartamának kitolásában is. Chou hozzátette, nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint azt, hogy több mint tíz éven át életben tartsák a játékot, ezalatt pedig a Siege végig egy kiváló, szórakoztató e-sport cím maradjon. Yue kiegészítette kollégája mondandóját azzal, hogy az említett tíz év során 100 operátort akarnak elérhetővé tenni a játékban, szóval még nagyon hosszú út áll előttük - az Operation: Ember Rise frissítésnek hála immár 50 operátor választható a Siege-ben (a Recruitokat nem számolva), tehát a nagy terv felével már készen is vannak. 

Mindezek fényében nem is csoda, hogy minden bizonnyal a következő konzolgeneráción is pörgethetjük majd a Rainbow Six Siege-et. Szerintetek tényleg egy évtized múlva is ugyanígy fogunk örülni a századik operátornak, mint most Goyónak és Amarunak?

Rainbow Six: Siege
Néhol még sorjás, de egyértelműen e-sport-gyanús.
Ami tetszett
  • Újszerű élmény és páratlan hangulat
  • Taktika és akció jól eltalált aránya
  • Plusz tartalmak ingyen
Ami nem tetszett
  • Freemium megoldások
  • Sztori, tervezési fázis és egyéb hiányosságok
  • Instabil szerverek
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)