Nintendo Switchre jön a Bulletstorm
A Gearbox a hibrid konzolra is elhozza a pörgős lövöldét, és Duke Nukemet sem hagyja ki belőle.
A Gearbox a hibrid konzolra is elhozza a pörgős lövöldét, és Duke Nukemet sem hagyja ki belőle.
Gyakorló szülők tudják, hogy egy átlagos gyerekszoba sokszor olyan, mintha egy posztapokaliptikus film helyszínén járnánk. A Nintendo ezen próbál segíteni, de ne várjunk valami egetrengetően újszerű megoldást, sőt!
Sokszor pletykáltak már új Switch konzolokról, de eddig csak egyről volt szó. Lehet, hogy többet kapunk.
Jared Moldenhauer úgy érzi, hogy játékának két főszereplője simán beleillene a Nintendo verekedős játékába.
A Nintendo hozott nekünk egy hosszabb videót, amiben megnézhetjük, hogyan is működik a játék co-op módja.
A japán cég egy vadonatúj videóban mutatta be, hogy milyen izgalmak várnak ránk, ha belenézünk a különleges eszközbe.
A Nintendo és az Xbox után a PlayStation újdonságait is egy könnyed élő adásból ismerhetjük meg.
Jövő hónapban már a hibrid konzolon is játszhatjuk a StudioMDHR különleges alkotását, ami a Microsoft szolgáltatásával karöltve érkezik meg.
A Razer a leépítések ellenére mégis piacra dobhatja a Razer Phone 3-at, és állítólag a Nintendo is beszállna a harcba.
Ha van egy Zelda rajongó haverod, akkor vele hamarosan együtt nyomhatjátok végig a játéktörténelem egyik legjobb egyjátékos kalandját.
A moddereket nem állítják meg olyan apróságok, mint egy konzolos platform gátjai.
Újabb remek bizonyítéka ez annak, hogy milyen fontos szerepe van a művészeti stílusoknak a videojátékokban.
Nem ez a cucc fogja megreformálni a VR élményt, de nem is feltétlenül ez a célja.
Valószínűleg nem a Kid Icarus lesz az, ami miatt tömegek fognak előfizetni.
A Nightdive Studios átpakolja a Turok: Dinousaur Huntert és folytatását a Nintendo platformjára.
Az ügyes kezű fejlesztők okostelefonokon és Raspberry Pi lapka PC-ken is futtatták már a Windows 10-et. Mi a következő? A Nintendo Switch.
Az újabb pletykák cáfolják az előzőeket, így talán mégsem kerül kiterjesztésre a Microsoft szolgáltatása.
A nemzetközileg ismert zenész (akit a legkevésbé a zenéjéről ismernek) most összedobott egy számot. Láthatóan nem rakott túl sok kutatást a projekt mögé.
Nem csak manapság kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, ha konzolt akarunk a nappaliba, régebben ennél sokkal súlyosabb pénzeket is elkértek a hardvergyártók. Nézzük meg az inflációt is számolva, mibe kerülnének ma retro gépek!
A Let's Go játékok után a GameFreak és a Nintendo bejelentették a következő fővonalas Pokémon epizódokat. Új régió, új pokémonok, ismerős mechanikák.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)