Percek alatt el lehet jutni a Baldur's Gate 3 legvégéig, csak sokat kell hozzá ugrálni
Videón láthatjuk, ahogy egy játékos átsuhan a Baldur's Gate 3 világán, és eljut a számos befejezés közül az egyikig.
Videón láthatjuk, ahogy egy játékos átsuhan a Baldur's Gate 3 világán, és eljut a számos befejezés közül az egyikig.
Először láthatjuk az aktuális generáció tavaly óta pletykált ráncfelvarrását, vagy legalábbis egy lehetséges új dizájnt.
Az év legjobban várt játékát stílusos hardverrel ünnepelhetik a rajongók.
A Colorful szállítja a megoldást azoknak, akik a minél kisebbet szeretik.
Több játékban is a teljesítmény javulását hozza a legutóbbi Game Ready Driver frissítés.
Erdélyi Róbert számára egy álom megvalósulása volt, hogy videojátékokon dolgozhatott.
Az EA Sports bemutatta a legfontosabb újdonságokat, például a női játékosok bevezetését.
A Novotrade egykori grafikusa videós interjúban elevenítette fel a hőskort.
Videóban mondjuk el, miért érdemes megnézni a Gran Turismo filmet, főleg akkor, ha az autók és a versenyzés közel állnak hozzád.
A legfrissebb hírek szerint meg sem próbálnak majd versenyezni az Nvidiával a bajnoki címért.
Úgy tűnik, videojátékos adaptációval mostanában tényleg nem lehet hibázni - a Gran Turismo amilyen furának tűnt elsőre, annyira jó lett végeredményben.
Saját perrel támadt vissza a MrBeast Burgert üzemeltető cég, miután a videós keresetet nyújtott be ellene.
Összegyűjtöttük a szerintünk legdöbbenetesebb játékos finálékat.
A Wizards of the Coast nem bír leállni, rengeteg franchise-ot szeretne bevonni a Magic: The Gathering világába.
15 éves az ár-érték bajnokként ismert Radeon-páros, a kisebb modell ráadásul pazar vételnek számított, még az elvakult GeForce-rajongók is elismerően bólogattak. Mi volt a siker titka?
Bár tudnánk örülni még több kalózos videojátéknak, azért így sem volt nehéz összeválogatni tíz igazán remek címet.
Joggal gondolhattuk, hogy a koronavírus áldozata lett a klasszikus olasz horrorfilm videojátékos folytatása, de rengeteg viszontagságot követően most úgy tűnik, hogy mégis elkészül.
A kriptoláz után a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztések és technológiák cincálhatják szét a gamerek kedvenc hardverkategóriáját
Néhány év, vagy akár kevesebb, és a rövid videók is "boomernek" fognak számítani. Hogy változik az információ megjelenési formája és miként alakítja a fogyasztási szokásokat? Ez a millió dolláros kérdés.
A vállalat hivatalosan is megerősítette, hogy a harmadik negyedévben tervezi piacra dobni az új modelleket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)