A Playboy alapítójának fia OnlyFansen keres pénzt Pokémon kártyákra
Marston Hefnernek alapvetően nincsenek anyagi gondjai, de álmai eléréséhez érdekes módon szerzett extra pénzt.
Marston Hefnernek alapvetően nincsenek anyagi gondjai, de álmai eléréséhez érdekes módon szerzett extra pénzt.
Gyakorlatilag alig akad olyan fandom, amit elkerült volna az új formátum.
Már most elkezdhetitek pörgetni a legújabb küldetéseket, melyek végén megkapjátok a hosszú ideje vágyott újdonságot.
Az új megjelenések keltette hype elemésztette az ország Pokémon TCG tartalékainak egészét.
Kemény küzdelem vár arra a milliók által ismert hangra, mely a Pokémon anime első része óta a sorozat szerves része.
Az elkövető nem a legélesebb kés volt a fiókban, így lebuktatta saját magát.
A Niantic bejelentette a következő projektjét, ami ezúttal egy híres JRPG széria szerelmeseinek szól. Készítsétek a kardot és a pajzsot: vadászatra megyünk.
Makani Tran idegességében elkuncogta magát, aminek eredményeképp a szettje közepén rakták ki a mérkőzéséből.
Megjelent az alvásfigyelő applikációkat újraértelmező játék első előzetese.
Rob Letterman nem tér vissza a pokémonos kaland második részére.
Nem a mai volt minden idők legizgalmasabb Pokémon Presents eseménye, de két hírt azért érdemes kiemelni.
A kis sárga lény Ash Ketchum nyugdíjazását követően érkezik, egy új sorozatban.
A The Pokémon Company egy livestreamet tervez, amelyen izgalmas híreket fog megosztani a rajongókkal.
A Pokémon GO fejlesztői hatalmas eseményt hoztak össze egy Las Vegas-i parkban, ami sajnos túl sikeres lett.
Megvalósulhat a Ryan Reynolds és Justice Smith főszereplésével készült Detective Pikachu 2? A Legendary Entertainment képviselője válaszolt.
A médium már megbánta, hogy pereskedni kezdett a Nintendóval.
25 év után véget és az elválaszthatatlan páros pályafutása, a következő széria fókuszában új karakterek és zsebszörnyek állnak majd.
Nem csak az a gond, hogy technikailag milyen állapotban jelent meg a Pokémon Scarlet és Violet, hanem az is, hogy nem egyhelyben topog, hanem visszafelé halad a széria.
A Pokémon Scarlet and Violet minden eddigi Nintendo címnél jobban nyitott, könnyedén felülmúlva a szintén rekorder God of War Ragnarök eladásait.
Blake Martinez, a Las Vegas Raiders sorhátvédje annyit keresett egy Pokémon kártya eladásával, amennyiért éveket kéne güriznie a pályán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)