Így teszi mindenki számára egy kicsit jobbá a Blizzard a Diablo Immortalt
Nem lesz gond az akadálymentességgel a Diablo Immortalban.
Nem lesz gond az akadálymentességgel a Diablo Immortalban.
Kérője akadt a Quantic Dream csapatának, amely pillanatnyilag a roppant ambiciózus Star Wars Eclipse projekten dolgozik.
Több mint hetven lapot zsákolhatunk be, tolhatunk benne PvP és PvE csatákat is.
Három hónapon át tesztelhetik a játékosok a mobil-exkluzív ARPG-t.
A mobilos stratégiai játékért felelős brigád másképp áll A Gyűrűk Ura univerzumához, mint a többi LOTR játékot fejlesztő csapat.
A The Lord of the Rings: Rise to Warért az a stúdió felel, amelyik a Diablo Immortalért is.
Az utóbbi évek egyik legütősebb városépítős játéka vadonatúj verzióban tér vissza.
Várhatóan még idén elindul a Total War Battles: Warhammer bétatesztje.
A Creative Assembly RTS MOBA-ja kap még egy esélyt a bizonyításra.
Nem lehet többé nickek mögé bújni, a fiatalok játékidejét pedig konkrét határok közé szorította az állam.
Már okostelefonokon is játszhatunk a népszerű sci-fi MMORPG-vel.
A Blizzard és a NetEase koprodukciójában készülő mobilos Diablo egy eddig nem látott előzetessel jelentkezett az idei ChinaJoy alkalmából.
A harmadkorban játszódó mobiljátékban sok ismert helyszín és karakter is tiszteletét teszi majd.
A Knives Out nevű játék már elérhető telefonokon és Japánban Switchen is, de a jelek szerint egy igen komoly porton dolgozik a Tencent egyik stúdiója.
Valószínűleg megromlott a barátság, mivel a megkárosított játékos bíróságra vitte az ügyet, és kártérítést követelt.
Komolyabb összegben mernénk fogadni arra, hogy a már többször emlegetett Matterről van szó.
Új műfajba kóstol bele a Creative Assembly, de nem mindenhol lesz elérhető a játék egyelőre.
Ugyanaz a stúdió dolgozik rajta, akik a Diablo: Immortalt is fejlesztik.
A megjelenés időpontja leginkább a Blizzardon múlik, de a társfejlesztők már nagyjából készen állnak.
A kínai internetes cég a Bungie után egy újabb nagy múltú fejlesztőcsapatba fektetett be. Jó eséllyel a jövőben már nem csak PlayStationre érkeznek majd a Quantic Dream játékai.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)