Egy jó ötlettel most Dublinba utazhatsz!
A UPC Future Makers programozóversenyre háromfős csapatok nevezhetnek, a győztesek pedig egy nemzetközi megmérettetésen mutathatják be ötletüket!
A UPC Future Makers programozóversenyre háromfős csapatok nevezhetnek, a győztesek pedig egy nemzetközi megmérettetésen mutathatják be ötletüket!
A Naughty Dog két főbb munkatársa mesélt egy kicsit arról, hogy milyen a kapcsolat a japán óriáshoz tartozó csapatok között.
Egy kerekasztal beszélgetés során osztották meg tapasztalataikat és jövőbeli terveiket a hazai szervezetek vezetői.
Így látják a helyzetet a hazai e-sportolók.
Eddig sem nagyon volt, hiszen a csapatok folyamatosan banolták a karaktert, de a Ubisoft végre belátta, hogy kezdeni kell valamit a helyzettel.
Az alacsony nézettségi számok mellett az is segített az elhatározásban, hogy a csapatokat sem tudják már kifizetni.
Amikor nem franchise-okat, akkor fejlesztőcsapatokat vásárolnak fel.
Hosszú selejtezősorozat vezetett idáig, de végül megszületett a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonjának mezőnye mind az öt játékban.
Tegnap véget értek az elődöntők, és az európai csapatok rajongói egy emberként lélegezhettek fel: lesz egy csapatuk a döntőben.
Az elmúlt két napban lepörögtek az A és B csoport döntetlenfeloldó meccsei, és már tudjuk, hogy kik jutottak ki ezekből a csoportokból.
Kiderül, melyik csapatok jutnak tovább a CS:GO és PUBG selejtezőkből, érdemes a szombat estét itt tölteni.
Vasárnap lement az utolsó meccs is Szöulban, a cirkusz pedig robog tovább, immáron a Play-in csapatok nélkül.
Novemberben, a PlayIT-en lesz a Lenovo Legion Kupa döntője, CS:GO-ban és LoL-ban is négy csapat esik majd egymásnak.
Szombaton kezdetét veszi az eddigi legnagyobb hazai e-sport kezdeményezés, már izgulhatunk is a csapatokért és játékosokért.
Néhány svájci drukker nem nézte jó szemmel, hogy az épp játszó csapatok az e-sportba invesztáltak.
Megtudtuk, hogy mikorra várhatjuk az Overcooked 2 tartalmi frissítését, amely egy új játékmódot hoz magával és elsősorban a maximalista játékosokat célozza meg.
A liga új csapatokkal készül a második szezonra, és már mennek is a tárgyalások a potenciális befektetőkkel.
Már az induláskor sem volt olcsó csatlakozni az Overwatch League-hez, a jelek szerint azonban a jövőben még drágábban méri a helyeket a Blizzard.
A North American Dota Challengers League-hez hasonló esélye még nem volt amatőr amerikai csapatoknak.
Négy évig tartott az MI "edzése", ma azonban már a legjobb emberi csapatokat is felülmúlja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)