Az idén szeptember 23-án megjelenni készülő Bet on Soldierből egy újabb videót adtak ki. Nem is akármekkora animációról van szó, hiszen a kicsike több mint 70 mega. Ez nem egy szokványos videóméret, de nekünk mindenképpen jó, márcsak azért is, mert több mint 6 percnyi in-game anyagot kaptunk. Erre tessék...
Egy hatalmas rakat anyag került ki a Gamer's Hell oldalára a Dungeon Siege 2-vel kapcsolatban. Az RPG-nek felkerült két helyszíntérképe extrarészletesen, letölthető formában, valamint egy regényméretű végigjátszása, amelyben techikai segítséget is kapunk. Mit mivel állíthatunk, hol vannak a save gamejeink, stb, stb... Így a nemrég felbukkant csalások (nem is csalások, kipróbáltam őket: örökélet, instant kill - semmi, cuccdobáló kódok meg eladnivalót adtak) mellett újabb segítséget kapnak a DS 2 azon rajongói, akik igénylik azt. Mindenesetre a térképek már csak mutatóba is jól jöhetnek :). Térképet itt és erre, a végigjátszás pedig ezen a linken.
Újabb kisfilmek kerültek elő a hamarosan megjelenő Quake 4-ről. A folytatás nem sokat változott multiplayer szempontból, de biztosan ezzel is elleszünk vagy öt évig. A négy új kézikamerás felvételen (Thanks Q4Dev) különféle fegyvereket nézegethetünk. Másik, szintén érdekes és fontos hír, hogy egyes infók szerint a következő PC Gamer magazin lemezmellékletén, ami szeptember 21-én jelenik meg, már rajta lesz a játék demója. Ha ez igaz, lokálba pakoljuk amint lehetséges! Addigis:
Újabb videó a Rainbox Six: Lockdownból. Majdnem pont tíz nap telt el az előző Lockdown videó óta, bár ezt a rajongók biztos hosszabb időnek könyvelték el. Ez az anim 10 megát nyom a mérlegen, és arra hivatott, hogy Technology fedőnévvel a technikai oldalt mutassa be egy klipbe sűrítve. A letöltésre vállalkozók itt elérhetik az említett videót.
Elérkezett az idő, mikor is a Blizzard méltóságteljesen bejelenthette eme csodálattal teli hírt. Jelen pillanatban a World of Warcraft-nak több mint 4.000.000 fizető játékosa van. Mindezen túl említendő, hogy ennek egynegyedét Észak-Amerika adja, bár nem is csoda, hiszen ott régebben lehet már kapni. Node aki többet olvasna, az bátran látogasson el ide.
Hahh! Mondja minden NHL-fan. Videó, videó, köszönjük, de már játszottunk a demóval, és inkább azt nyúzzuk továbbra is a teljes megjelenéséig - érvelhet joggal egy szimulátorkedvelő. Node mindehhez hozzátartozik az is, hogy itt egy szép NHL 06 anim, több mint 30 megában. Aki meglesné, erre kattanjon.
Na hát, ki hitte volna, hogy egyszer erre a bejelentésre is sor kerül :) A Maxis büszkén jelentheti, hogy a The Sims 2: Nightlife című kiegészítője aranylemezre került. A megjelenés fix dátuma szeptember 15., így már nem kell sokat várniuk a rajongóknak arra, hogy megkaparintsák kedvencük legújabb add-onját. Thanks Blue's News.
Bár még kicsit várnunk kell a Lord of the Rings: Battle for Middle-Earth 2-ra, az IGN csapata összerakott egy szépséges csomagot. Egyfelől itt egy előzetes, de ami sokkal jobb, egy rakat jelenetet ingém mozikkal prezentálnak. Az összes kisfilm hozza meghaladja a 20 percet is, szóval érdemes ellátogatni hozzájuk. Érdeklődőknek itt a helye!
Akár hiszitek, akár nem, még mindig jönnek a videók :) Ezúttal a BF-News.de-nek, illetve Gerzsonrip testvérünknek köszönhetjük a legújabb szösszenetet. Nevezetesen az első ingém örömködésről van szó, a Battlefield 2: Special Forces-ből. Izé, szóval nem éppen hivatalos, de látványos - annak ellenére, hogy meg lehet őrülni az alatta szólól zenétől :) Ha érdekel, cibáld lokálból:
A The Collective csapatának sikerült egy kellően hosszú címet találnia készülő 3D-s akció-kalandjátékához. Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure - ki gondolta volna, hogy van olyan név, amit elsőre nem lehet megjegyezni :) Nade mindegy, most pont ebből a kicsikéből futott be egy videó. Ha érdekel, cibáld alant, ha előbb olvasnál róla, itt a linked.
Egy újabb Games Convention-ös videó látott napvilágot. Ezúttal a Buka Entertainment sci-fi FPS-ébe, az Operation: Matriarchy-ba leshettek bele. Őőőő, ja igen, nem árt tudni, hogy oroszul csevegnek alatta, ami mondjuk néhányatokat lehet zavar, másokat kevésbé. Én nem néztem meg :) Akit érdekel, katt alant:
A Cypron Studios tegnap már kiadta fantasy szerepjátékuk demóját, de akkor még valahogy csak véletlenszerűen lehetett letölteni tőlük a fájlt. Így a tegnapi hírt levettük. Mostanra viszont már sikerült átszedni lokálba, így Te is hozzáférhetsz. Ha esetleg először csak ismerkednél vele, klikk ide. Ellenkező esetben alant a lokál link: Update: Megérkezett a demó újabb verziója, így most már ezt tölthetitek.
A minap elterjedt egy aprócska infofoszlány, melyből úgy értesültünk, hogy a Brothers In Arms: Earned In Blood valamivel korábban érkezik majd. Nos, a marketinges éjjeli madarak igen hamar korrigálták a dátumot, vagyis újra 2005 október a kitűzött cél. Node sebaj, hamarosan mindenképpen kézhez kapjuk a Gearbox Software következő remekművét. Addig esetleg csekkoljátok az oldalát itt.
Megkésve bár, de törve nem - megérkezett az idei E3-on mutogatott Hellforces videjó is... Az ORION design fejlesztése egyébiránt már meg is jelent európában, vagyis csak az töltse most ezt le, aki nem tolta még szanaszét az egész gammát. Egyébiránt egy horrorisztikus FPS-ről van szó, afféle Painkilleres gyakás stílusban. Erre tessék:
Nem, nem FIFA, nem NBA, de legalább EA Sportsos alkotásról van szó! Megérkezett a 2006-s széria első példányának demója, mely, a hagyományoktól eltérően ezúttal egy picinykét méretesre sikeredett. Node sebaj, végülis ma már legtöbbünknek van elfogadható sebességű netkapcsolata. A csomag letöltése fakultatív, de szerintem mindenképpen megéri. Erre tessék:
Ismét friss mozgókép érkezett a Lionhead Studios hamarosan megjelenő, legújabb játékáról, melyben szokás szerint újfent egy rakat érdekességet tudnak felmutatni. Lényegében mi filmrendezők vagyunk, és mindenre figyelnünk kell, amire csak Hollywoodban figyelnek a nagyok. Meg kell találnunk a színészt, rendeznünk kell filmjeinket, ügyelni kell az akció és erotika mennyiségére, ésígy tovább. Igen ígéretes alkotás, remélhetőleg Peter Molyneux bácsi nem bonyolítja el túlságosan, ahogy általában szokta... :) A videó máris tölthető lokálból:
Az Atari csapata meglepett minket egy friss Timeshift videóval. A Saber Interactive fejlesztésében igen fontos szerepet játszik az idő manipulálása. Ám az általában megszokott lassítás mellett itt meg is állíthatjuk, sőt vissza is pergethetjük valamicskét az idő kerekét. A videó nem kevesebb, mint kilenc percet mutat az egyjátékos csatákból. Mindenképpen érdemes meglesni! Íme:
Iggeeeeen!!! A GameStar olvasók egy része hozzám hasonlóan kitörő örömmel, a többiek undorral fogadják majd a következő hírt: megérkezett a Harry Potter és a Tűz Serlege új, királyságos előzetese! Úgy tűnik, a darkos hangulat eltűnt Alfonso Cuaronnal együtt, de itt van nekünk a 'Mona Lisa mososolya' rendezője, Mike Newell, aki - a trailerből ítélve - inkább kalandfilmes elemekkel dúsítja Rowling könyvének adaptációját. Akinek ez nem tetszik, annak már csak Emma Watsont és Katie Leung-ot tudom ajánlani, akik Hermione Granger és Cho Chang megformálói lesznek a filmvásznon - jó szórakozást! ;) U.I.: BONCCSAD-TŐCCSED!!!!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)