A The Callisto Protocol kibővített előzetesét csak erős idegzetűeknek ajánljuk
Már a The Game Awardson bemutatkozott The Callisto Protocol kedvcsinálóban sem a kisnyuszik és virágok domináltak, de a teljes előzetes tényleg brutális.
Már a The Game Awardson bemutatkozott The Callisto Protocol kedvcsinálóban sem a kisnyuszik és virágok domináltak, de a teljes előzetes tényleg brutális.
A minőségi szinkronmunkáiról ismert színész mellett mások is támogatják a Mediatonic kezdeményezését.
Egy teljesen új felületet élesedett a Valve digitális boltján belül, melynek köszönhetően a fejlesztők könnyebben kommunikálhatnak a közönségükkel.
A csapat egy jótékonysági szervezettel együttműködve hívja fel a figyelmet a mentális egészségre.
A világ legismertebb asztali szerepjátéka 2022-ben filmadaptációt kap, a Hollywood Reporter pedig már azt is tudni véli, kit láthatunk majd sárkányokkal viaskodni.
Akár magadat, akár mást lepsz meg egy új laptoppal vagy asztali PC-vel, Windows 10-re és Office csomagra szükséged lesz. Szerezd meg most olcsón!
Ahogy a 2020-as év egészében is nagyon más volt, mint az eddigiek, úgy az ünnepek is rendhagyók lesznek. Szerencsére a digitális megoldások most is segítenek, hogy elkerüljön az unalom, és a család is kicsit közelebb kerüljön.
Az internet új kedvenc játéka a leggyengébb telefonokon is nagyon szépen muzsikál, és valószínűleg egy Game Boy-ra is újra lehetne alkotni - persze súlyos korlátozásokkal.
GeForce RTX 3080-as grafikus vezérlő fér a Razer nagyon kompakt, ám annál erősebb, moduláris Tomahawk gépébe.
A statisztika a színész legutóbbi netflixes filmje, a Hubie, a halloween hőse kapcsán készült.
Ha jobban belegondolunk, akkor az Among Us világa meglepően sötét. Ezt a hangulatot kapta el a 3D Print Guy animációs feldolgozása.
Rengeteg kiváló játékot szerezhetünk be most kedvező áron a digitális áruházban.
Phil Spencer fejtette ki, hogy milyen modellek szerint működtetik digitális könyvtárukat - szerinte mindig törekszenek arra, hogy a fejlesztők jól járjanak.
Ahogy sejtettük, torz képet ad a dobozos értékesítés, és a digitális számokkal együtt már egészen más a helyzet.
A Black Fridayre időzítve most hatalmas leárazás van az Xbox digitális boltjában is, ráadásul next-gen címeket is találni felhozatalban.
Az InnerSloth srácai szépen lassan kezdik feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget és elkezdik leszállítani az új tartalmakat. És készülnek a The Game Awardsra.
Az Animal Crossing: New Horizons és a Plants vs Zombies: Battle for Neighborville kapcsán vizsgálták meg a játékok hatását a mentális egészségünkre.
Már a megjelenés napján rengeteg példány talált gazdára a Call of Duty: Black Ops Cold War-ból.
Itt a Corsair Vengeance A7200, Zen 3-as AMD Ryzen 9 5900X processzorral és GeForce RTX 3080-as kártyával.
A Fekete Párduc stábja még mindig nem heverte ki a színész halálát, és egyelőre még csak ötletelnek, hogy hogyan tovább.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)